Győzelem a Pestszentlőrinc SK ellen!

  Február 26-án fogadtuk Salgótarjánban az NB II 9. fordulójában azt a pestszentlőrinci csapatot, amely 8 forduló után mindössze fél ponttal állt mögöttünk a táblázaton. A vendégek sem álltak rossz erőkből, de mégis, végre egy olyan mérkőzés volt, ahol az értékszámok alapján 8 táblán is felénk billent a mérleg nyelve. Persze a győzelmeket nem ez alapján osztják, amint azt korábban már fordítva is igazolni tudtuk.
  Ezúttal nem voltak gyors szalonremik, a küzdeni tudásáért az egész csapatot dicséret illeti. Láthatóan mindenki szerette volna, ha megszerezzük tavaszi első csapatgyőzelmünket.

  Az első két táblán mestereink választ adtak a legutóbbi meccs után felvetett kérdésemre. Igen, szeretnek még sakkozni. Mede István sötét színnel is teljes lendülettel támadott. Sokat kockáztatott, ami viszont ezúttal nem hozta meg a várt eredményt. A támadás végére "elfogyott a lőszer" és a megmaradt anyagi hátrány miatt nem várt vereséget szenvedett.  Egyed András is a tőle megszokottól nagyon aktivitással vezette játszmáját. Fokozatosan előnybe is került, de sajnos a győzelem kapujában hibázott és döntetlenre rontotta a bástyavégjátékot.
  Az abszolút hidegzuhany a 3. táblán ért bennünket. Kovács Zsolt már a megnyitást követően szorongatott állásba került, s bár úgy tűnt, hogy már ki tud jönni belőle, amikor ellenfele fenyegetését nem vette észre és nagyon gyorsan menthetetlen lett az állása.
  Gallai János állása egyre biztatóbb volt, de ő sem tudott ezzel élni. Idős játékosunk esetében azonban a döntetlennel sem voltunk elégedetlenek. Az első négy táblán 1 pont, a játékerőnk alapján ettől mindenképpen többet reméltünk.
  Az 5. táblán Frink Ferenc most nem vállalt nagy kockázatot. Stabil állást rakott ki sötéttel és biztos fél pontot hozott a csapatnak.
  Kovács Dániel, mint szinte már mindig, játszotta a leghosszabb, közel ötórás partit. Fiatal játékosunk szokásos aktív játékát egyre stabilabb állásokra építi. Ellenfele ellentámadását kombinatív állásban sikerült elhárítania és a megszerzett minőségelőnyt hosszú végjátékban tudta érvényesíteni.
  Tóth Pál állásával nem lett volna nagy baj, de sajnos parti közben egészségi problémái is voltak és ez időveszteséget és a játék fonalának elvesztését is okozta. Bár így is megpróbált támadást vezetni ellenfele királyállása ellen, de ez említett körülmények mellett a vereséget nem tudta elkerülni.
  A 8. táblán Kutas Balázs is támadólag lépett fel. Jól is játszott. Gyalogelőnyt, sőt átmenetileg kettős gyalogelőnyt is szerzett. A bástyavégjátékra viszont maradt az egy gyalogelőny, és az elméleti döntetlen. Itt is elment egy már-már remélt győzelem.
  Patai Péter nagyon rosszul kezdett. Szinte már reménytelennek tűnt az állása, de ellenfele szerencsére nem játszott világverő üzemmódban. A végjáték azonban még így is nagyon nehéznek ígérkezett, futó és 6 gyalog ellen kellett volna bástya és 3 gyaloggal felvenni a harcot. Ez a harc szerencsénkre már elmaradt, több, mint 4 óra játék után lépésismétléssel mindketten belenyugodtak a döntetlenbe.
   A 10. táblán Patai Tamás a nagy Élő-pont hátrány ellenére is határozottan játszott. Térelőnyét az ellenfele nehezen viselte, felesleges gyalogáldozattal romokba döntötte hadállását, amit Tamás biztos kézzel használt ki és szerezte meg a teljes pontot.
  A két ifjúsági táblán nagyon nagy volt kor- és a tudásbeli különbség a mi javunkra. Bíró Máté csapatunk leggyorsabb győzelmét szerezte és Klenóczky Dániel is magabiztosan söpörte be a teljes pontot.

Patai Tamás pontosan vezetett játszmát nyert

  Nyertünk egy ponttal 6,5 - 5,5 -re, s megerősítettük 8. helyünket. Lehetett volna nagyobb is ez a különbség, de el fog jönni az az idő is, amikor a reményteljes hadállásokat biztosabban tudjuk majd pontokra váltani. Ennek gyakorlására március 12-én a Sárkány DSE-hez látogatunk a 10. fordulóban. Reméljük, lesz nálunk elegendő sárkányfű.

  Salgótarjáni TSE - Pestszentlőrinc SK  6,5 - 5,5
 

    Cím Élő Salgótarjáni TSE   Eredmény   Pestszentlőrinc SK Élő Cím
1.   FM 2244 Mede István 0 - 1 Sugár Károly 2176  
2.   FM 2247 Egyed András 1/2 - 1/2 Török Tamás Titusz 2132  
3.     2134 Kovács Zsolt 0 - 1 Bokros István 2078  
4.     2278 Gallai János 1/2 - 1/2 Szekeres Tibor 2109  
5.   FM 2073 Frink Ferenc 1/2 - 1/2 Mezei Csaba 2069  
6.     1990 Kovács Dániel 1 - 0 Matuska Miklós 2037  
7.     1938 Tóth Pál 0 - 1 Bíró Zsolt 2057  
8.     1842 Kutas Balázs 1/2 - 1/2 Hidvégi Attila 2049  
9.     1842 Patai Péter 1/2 - 1/2 dr. Katona Sándor 1973  
10.     1756 Patai Tamás 1 - 0 Csollák Károly 2015  
11.     1710 Klenóczky Dániel 1 - 0 Geresdi Horváth Ágoston 1356  
12.     1494 Bíró Máté 1 - 0 Korbacska Dániel 1094