Nem bírtak velünk a bajnokjelöltek - Szombaton verseny Tarjánban!

  • Nyomtatás

Március 1-én, szombaton 9-től rapidversenyt rendezünk Tarjánban, a Közúti Igazgatóság tárgyalótermében. Részletes versenykiírás a Versenynaptár menüpontban van.

Február 23-án folytatódott a Heves-Nógrád megyei csapatbajnokság.
Serdülőcsapatunk két nagyszerű győzelemmel nagy lépést tett a 2. hely megszerzése felé. Délelőtt a mezőnyt már utcahosszal vezető Lőrinci volt a gyerekek ellenfele és a korábban csak a felnőttcsapatban szereplő Klenóczky Dani vezérletével 10-6 arányban elverték a listavezetőt. Délután a még éremesélyes Pétervására ellen kiütéssel nyertünk 14-2 arányban. Dani itt is begyűjtötte mind a 4 pontot, így 8-ból 8 győzelemmel zárta a napot. Most lehet igazán sajnálni a decemberi két fordulót, ahol elvesztettük az esélyünket a bajnoki címre.

Felnőttcsapatunkra sem várt könnyebb feladat, hiszen délelőtt az élen álló Füzesabony ellen kellett helytállni. Most nekünk volt szerencsénk, mert az ellenfél volt egy táblán hiányos, de így is a többi 9 táblán jelentős Élő-pont különbség volt ellenfelünk javára. Bár két partink nagyon gyorsan elment, többen is bravúrosan szerepeltek, az első két táblán Bohati Tomi és Tóth Pali bácsi mestert remizett ki, Kovács Dani pedig jóval magasabban jegyzett ellenfelét fektette kétvállra.  A vége 5-5-ös döntetlen lett, ami minden reményünket túlszárnyalta.
A délután már nem sikerült ilyen jól, a megyei rangadón az eddigi legerősebb összeállításában felálló Pásztó II volt az ellenfél, s a táblák többségén itt is mi voltunk Élő-pont hátrányban.
Láthatóan többen elfáradtak a délelőtti nagy csatákban, ez alól talán csak a fiatalság erejével játszó Bohati Tamás volt kivétel, aki az első táblán begyűjtötte a teljes pontot. A végeredmény 6-4 a Pásztó javára, azért emiatt még nem kell nagyon szégyenkeznünk.
8 forduló után 40 ponttal, azaz pontosan 50 %-os teljesítménnyel a mezőny közepén állunk.

Részletes eredmények:

Serdülők:
Salgótarjáni TSE - Lőrinci  10-6
Pontszerzők: Klenóczky Dániel 4, Bíró Máté 3, Lőrik Gergő 2, Lőrik Kitti 1.

Salgótarjáni TSE - Pétervására 14-2
Pontszerzők: Klenóczky Dániel 4, Bíró Máté 4, Gyetvai Izsák 4, Lőrik Kitti 2.

Állás 1 fordulóval a befejezés előtt:
1. Lőrinci 97,5,  2. Salgótarjáni TSE 69,5,   3. Hatvan 60,  4. Pásztó SE 58,5 pont,...

Felnőtt csapat:
Salgótarjáni TSE - Füzesabony 5-5 
Nyert:  Kovács Dániel, Baranyi Levente, Patai József (ellenfél nélkül)
Döntetlen: Bohati Tamás, Tóth Pál, Klenóczky Sándor, Gyetvai Izsák.

Salgótarjáni TSE - Pásztó II  4-6
Nyert: Bohati Tamás, Patai Tamás
Döntetlen: Kovács Dániel, Patai József, Patai Péter, Baranyi Levente.

 

Állás 3 fordulóval a befejezés előtt:
1. Füzesabony 56,  2. Pétervására 51,  3. Andornaktálya 43,5,...  8. Salgótarjáni TSE 40 pont,...