Biztatóan kezdett második csapatunk a megyei csapatbajnokságban

  • Nyomtatás

Megfiatalított csapataink nem vallottak szégyent sem a serdülő, sem a felnőtt mezőnyben

 Október 11-én Egerben megkezdődött a megyei csapatbajnokság. Mind a felnőtteknél induló második csapatunk, mind a serdülők megfiatalítva vágtak neki a szezonnak. A felnőtt csapatunkban 5 ifjúsági (Baranyi Levente, Bíró Máté, Klenóczky Dániel, Lőrik Gergő, Patai Péter) mellett még két fiatal (Kovács Dániel és Patai Tamás) kapott helyet. A serdülőknél Ágasvári Gáspár Benedek és Gyurcsák András személyében két újoncot is bevetettünk.

   
  Felnőtt csapatunk a Maklár ellen kezdett és győzelmet vártunk a tavalyi utolsó helyezett ellen. Ez sikerült is végül 7-3 arányban, amihez hozzájárult Kovács Dani bravúros döntetlenje Kiss Pál nemzetközi mester ellen. De volt kellemetlen meglepetés is, mert a hosszú kihagyás után visszatérő Baranyi Levente nyerhető végjátékból vesztett.
  A második mérkőzésen a bajnokság toronymagas esélyese, az ellenünk is négy mesterrel (köztük két nemzetközi mesterrel) kiálló Füzesabony várt reánk, s csak a tisztes helytállásra volt reális esélyünk. Ez meg is lett, mert Lőrik Gergő remek győzelemmel kezdett, s mellette Bíró Máté, Klenóczky Sándor és Patai József is hosszú partiban harcolt ki egy-egy döntetlent. Az első négy táblán ezúttal sajnos nem tudtuk a mestereket megfékezni, Kovács Dániel, Tóth Pál és a Patai testvérek is meg kellett, hogy hajoljanak a nagyobb tudás előtt. A 7,5 -2,5 -es vereség megfelelő helytállásnak mondható, s túl vagyunk a legerősebb ellenfélen. 

  Salgótarjáni TSE - Maklár SE  7 - 3

  Nyert: Patai Tamás, Patai Péter, Patai József, Klenóczky Dániel (ellenfél nélkül), Bíró Máté, Lőrik Gergő
  Döntetlen: Kovács Dániel, Klenóczky Sándor

  Salgótarjáni TSE - Füzesabony  2,5 - 7,5
  Nyert: Lőrik Gergő
  Döntelen: Klenóczky Sándor, Patai József, Bíró Máté

Két forduló után felnőtt csapatunk 9,5 ponttal a 6. helyen áll a 12 csapatos mezőnyben.

Részletes eredményekért kattints ide.

A 14 éves Lőrik Gergő kettősgyőzelemmel kezdte a felnőtt bajnokságot

   Serdülő csapatunk magabiztosan nyerte meg első mérkőzését a Mezőkövesd ellen és a két újonc is jól mutatkozott be. Délután az Andornaktálya már nehezebb ellenfélnek bizonyult és a gyerekek is egyre fáradtabbak lettek. A szoros eredmény azt ígéri, hogy ismét harcban leszünk a dobogóért a sajnos csupán hat csapatosra szűkült serdülők mezőnyében.

 Salgótarján - Mezőkövesd 12 - 4 
 Pontszerzők: Dobos Zétény 3/3, Lőrik Kitti 3/3, Ágasvári Gáspár Benedek 3/3, Gyurcsák András 4/2, Bíró Dániel 3/1

 Salgótarján - Andornaktálya 7 - 9
 Pontszerzők: Dobos Zétény 4/2, Ágasvári Gáspár Benedek 4/2, Lőrik Kitti 3/1,5, Bíró Dániel 3/1,5, Gyurcsák András 2/0

Két forduló után serdülő csapatunk a Hatvan és az Andornaktálya mögött a 3. helyen áll.

Folytatás október 25-én!