Klenóczky Dani sikere a Jászfény Kupán

Október 25-én rendezték az V. Jászfény Kupa gyermek és ifjúsági sakkversenyt Jászfényszaruban.
A versenyen több mint 80 gyermek vett részt, a mezőny számottevő része már versenyszinten is sakkozó gyerekekből állt.
Nógrád megyét 3 salgótarjáni nagyfiú képviselte az V. korcsoportban. Mindhármuk szereplése jól sikerült, közülük is kiemelkedett Klenóczky Dani, aki 3 forduló után pontelőnnyel, százszázalékosan vezette a mezőnyt, végül a 7 játszmából ötöt megnyerve, az 1. helyezettel azonos pontszámmal, csak rosszabb Bucholz-értékkel szorult a 2. helyre a több, mint 250-nel magasabb értékszámú ellenfele mögött. Csak fél ponttal szerzett kevesebbet tőle Patai Peti, aki ugyancsak a kisebb Bucholz-érték miatt maradt le a dobogóról, s 4. lett. Egyesületünk 3. képviselője Gyetvai Izsák volt, akinek szintén voltak éremesélyei, de az utolsó fordulóban éppen Dani ellen vesztette el ígéretes állását. Így ő a 6. helyre futott be.
Mindhárman tárgyjutalommal és oklevéllel távoztak a versenyről, eredményükhöz gratulálunk!