Bravúros kettősgyőzelem a CSB-n; Háziverseny volt a Gagarinban

  • Nyomtatás

Március 9-én volt az újabb játéknap a Heves-Nógrád megyei csapatbajnokságon. Mivel a serdülőknél kisebb a mezőny, ezért ezúttal csak a felnőtt csapatoknak volt 2 forduló. Kihasználva ezt és hűek maradva a kezdeti elképzelésekhez a csapatunk felét ifjúsági játékosokból állítottuk ki, míg két-két felnőtt pihenőt kapott a délelőtti és a délutáni fordulókban is. Két nehéz meccs várt ránk, de nem lettünk ezáltal gyengébbek, sőt!
Az 5 ifista a megszerezhető 10 pontból 8,5-et hozott a két fordulóban, zömében sokkal rutinosabb, idősebb ellenfél ellen. Főként ennek köszönhetően két bravúros győzelmet szereztünk. Délután ráadásul azt a Pétervásárát vertük el, amelyik a forduló előtt még a 2. helyen állt. A fiatalok közül Patai Péter, Klenóczky Dániel és Lipcsei Ádám is megnyerte mindkét partiját. A "felnőtt régió"-ból Frink Szabolcs délelőtti és Lenkó Csaba délutáni szép győzelmét is ki kell emelnünk.
Az április 6-i utolsó forduló előtt a 6. helyen állunk, a fél ponttal előttünk lévő Heves a hátralévő ellenfél.

Eredmények:

Salgótarjáni TSE - Hatvan 6,5 - 3,5
Nyert: Frink Szabolcs, Patai Péter, Klenóczky Dániel, Lipcsei Ádám, Bíró Máté
Döntetlen: Lenkó Csaba, Kovács Dániel, Patai József

Salgótarjáni TSE - Pétervására 7 - 3
Nyert: Lenkó Csaba, Klenóczky Sándor, Patai Péter, Klenóczky Dániel, Lipcsei Ádám, Gyetvai Izsák
Döntetlen: Bohati Tamás, Bíró Máté.

 Állás:
1. Füzesabony 70,5, 2. Egri SRSK 61, 3. Pétervására 58,5, 4. Andornaktálya II 56,5, 5. Heves 54, 6. Salgótarjáni TSE 53,5, 7. Hatvan 50,5, 8.Pásztói SE II 49,5,... 

Március 7-én háziversenyt rendeztünk a Gagarinban több, mint 30 résztvevővel. A részletes beszámolót itt olvashatod.
14-én vár ránk az egyéni diákolimpia Karancslapujtőn, reméljük szép éremgyűjteménnyel térünk haza.