Országos negyedik lett az alsós lánycsapat

Az egyéni diákolimpián Mede Marcell országos 11. helyet ért el
 
Április 7-8-án ismét Szombathelyen rendezték az országos csapat diákolimpiát, ahol iskolai sakk-klubunk tíz éves történetének eddigi legszebb eredménye született.
Az alsós lányok negyedik helyen végeztek Szombathelyen, az országos csapat diákolimpián!
A csapat tagjai: Kovács Veronika, Fenyő Blanka, Kovács Rebeka, Tóth Eszter.
Az első fordulóban a végén a 8. helyre befutó Óbudai Általános Iskola csapata ellen kezdtek a lányok és kiütéssel, 3-0-ra nyertek. Következett két dobogós csapat. Először a Nagykáta, amelyet nagy bravúrral sikerült 2-1-re verni, majd hasonló arányban vesztettek a dunaújvárosiak ellen.
Szombat délutánra kicsit elfogyott az erő, a miskolciakat még sikerült legyűrni 2-1-re, a békéscsabaiak ellen viszont ismét jött egy ugyanilyen arányú vereség. Az első játéknapot így is remekül, hetedikként zárták a lányok.
Jól kezdődött a vasárnap, hiszen a 6. helyen záró győri iskola csapata ellen is győztesen álltak fel az asztaltól. Következett viszont a teljes mezőnyt végigverő újpesti iskola, akik ellen sajnos a pontszerzés sem sikerült. A csapat visszacsúszott a 11. helyre, az utolsó fordulóban nyerni kellett, hogy az első tízben végezzenek.  Ez sikerült is, nem is akár hogyan, hiszen az iregszemcseiek ellen 3-0-ás, fölényes győzelmet arattak.

Balról jobbra: Kovács Veronika, Fenyő Blanka, Kovács Rebeka, Tóth Eszter (állva)

A játszmapontokat tekintve a 4-6. helyen holtverseny alakult ki, de a csapatgyőzelmi pontok alapján a gagarinos lányok lettek a negyedikek! Azt, hogy ide milyen nehéz út vezetett, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az egész mezőnyben a legmagasabb Bucholcz értékkel zárták a versenyt.
A verseny részletes táblázatai a chess-results.com oldalon: http://chess-results.com/tnr344082.aspx?lan=1

Gratulálunk a gyerekeknek a remek szerepléshez, a szülőknek, hogy időt és pénzt nem sajnálva eljuttatták idáig a gyerekeket és gratulálunk a felkészítőjüknek, Mede Istvánnak.

Adjon ez az eredmény mindannyiuknak erőt a további munkához, amivel az elkövetkező években még ettől szebb eredményeket is el lehet érni!
 
Egy héttel korábban Miskolcon rendezték az országos egyéni diákolimpiát, ahol sakk-klubunkat öten képviselték.

 

Az értékszám nélküli fiú 2. korcsoportban sikerült a legjobb eredményt elérni, itt Mede Marcell 9/4,5-el, azaz 50 százalékos teljesítménnyel a 11. helyen végzett. A korábbi évek szereplései alapján ez nagyon jó helyezés, s mivel ő még jövőre is ebben a korcsoportban lesz, reményt ad a jövő évre egy ennél előkelőbb helyezésre is. A fiú 5. korcsoprtban a bolyais Versegi Tamás 7/4-gyel még remekül állt, a verseny végére viszont elfáradt, maradt a 4 pontja, amely a 17. helyhez lett elég a 24 fős mezőnyben.  A fiú 1. korcsoportban Bakos Milán 3,5 pontot szerezve jól helytállt az egy évvel idősebbek között, s ez is biztató lehet a jövő évre nézve.

Az értékszámosoknál a lány 2. korcsoportban Kovács Veronikának szinte semmi sem akart sikerülni ezen a versenyen, s végül a 14. helyen végzett. A fiú 3. korcsoprtban Vágvölgyi Ádám hullámzó teljesítményt nyújtott. Több vereség mellett legyőzte azt a két pásztói ellenfelét, akik mögött végzett a megyei bajnokságon. Ez azonban kevés volt a jó helyezéshez, mert a türelmes játék még mindig nem akar megérkezni Ádám fegyvertárába, s a legnépesebb mezőnyt alkotó csoportban a 46. helyen zárt.
Mindannyiuknak köszönjük, hogy képviselték sakk-klubunkat, s kívánunk nekik sok erőt a sikeres folytatáshoz!

Mede Marcell egyéniben országos 11. lett