Népes mezőny a IV. Tarján Kupán

Ismét nagy létszámú mezőnyt sikerült összetoborozni a Tarján Kupa rapidversenyre, amelyet október 11-én a Városi Sportcsarnok nagy tanácstermében rendeztünk meg.
A nagy részvételi arány most is a gyerekeknek volt köszönhető, a 21-es fős gyerekcsoport mellett négyen még az így 13 fős felnőttcsoportot is erősítették. Úgy tűnik, abban nem tudunk előrelépni, hogy a Tarján környéki, illetve megyei felnőtt sakkozók támogassák részvételükkel a versenyünket. Bár, tegyük hozzá, most először Mede István személyében egy FIDE mester résztvevőnk is volt.

A gyerekcsoportban a már élőpontos Bíró Máté, Huszár Lóránt, Vas Vince trió számított favoritnak, s a partik alapján elmondható, hogy inkább csak egymás számára jelentettek vetélytársat. A Bucholcz érték a pásztói Huszár Lórinak kedvezett, így ő nyerte a gyerekcsoportot. Külön színfoltja volt a versenynek több kis elsős és másodikos jelenléte, s nem csak fiúk, hanem a pici lányok is ott voltak.

A felnőtt csoportban Mede István favoritként indult, de a kicsit lazább hozzáállása az első helyébe került. A korábbi kétszeres Tarján Kupa győztes Bohati Tamás az utolsó fordulóban jobb Bucholcz értékkel előzött, s 3. alkalommal is elvitte az első díjat. Tamás kiegyensúlyozott játéka biztató, az idén is szerepelni fog mindkét nógrádi csapatban.
A 4 fiatal ezúttal inkább tanulni jött, nem igazán tudtak nagy skalpot begyűjteni. A papírformának megfelelően Görcsi Gábor izzasztotta meg az esélyeseket leginkább, de játékukkal a többiek (Klenóczky Dániel, Patai Péter és Lőrik Gergő) sem vallottak szégyent.

Köszönet a részvételért mindenkinek, külön a gyerekeket kísérő szülőknek, valamint a 9 fős pásztói különítményt vezető Vajda Albertnek.
A folytatás november végén várható. Addig lesz gyerekverseny Jászfényszaruban, FIDE verseny és csapatbajnoki forduló Egerben, valamint a megyei rapidbajnokság Pásztón (gyerekeknek korcsoportonként), pontosabb információk a Versenynaptárunkban található.

Részletes eredmények:

U10 leány: 1. Lőrik Tímea, 2. Porok Linda, 3. Vojtkovszky Hedvig (mindhárom Salgótarján, Gagarin)
U14 leány: 1. Sevely Virág (Pásztó), 2. Lőrik Kitti (Salgótarján), 3. Bartus Natália (Nógrádmegyer)
U9 fiú: 1. Racskó Máté (Pásztó), 2. Bíró Dániel, 3. Gyurcsák András, 4. Vágvölgyi Ádám, 5. Kovács Bendegúz, 6. Deák Dominik (mind Salgótarján, Gagarin)
U12 fiú: 1. Huszár Lóránt, 2. Vas Vince (mindkettő Pásztó), 3. Dobos Zétény (Salgótarján), 4. Bognár Kevin (Pásztó), 5. Kazinczy Levente (Salgótarján, Gagarin), 6. Bodzás Dominik (Pásztó)
U15 fiú: 1. Bíró Máté (Salgótarján, Gagarin), 2. Kelemen Áron (Pásztó), 3. Lenkei Szabolcs (Salgótarján)
U18 fiú: 1. Görcsi Gábor (Nógrádmegyer), 2. Klenóczky Dániel, 3. Patai Péter (mindkettő Salgótarján, Bolyai), 4. Lőrik Gergő (Salgótarján, Gagarin) 
Felnőtt: 1. Bohati Tamás(Pásztó, Salgótarján), 2. Mede István (Salgótarján), 3. Vajda Albert (Pásztó), 4. Kovács Dániel, 5. Patai Tamás, 6.Szarvas Sándor, 7. Adorján László, 8. Klenóczky Sándor, 9. Bartus Attila

A teljes táblázatok:
Gyerekcsoport
Nyílt csoport