Mesterek csatáztak a VI. Tarján Kupán

  • Nyomtatás

   A létszám ezúttal elmaradt a várakozástól, hiszen összesen 25-en gyűltek össze az idei első rapidversenyre. A gyerekcsoport 14 fős létszáma volt inkább a meglepő, hiszen a versenyt direkt a jövő heti diákolimpia elé tettük, hogy legyen a gyerekeknek felkészülési lehetőség. Sajnos, még a saját tanítványaink közül is csak nagyon kevesen jöttek el, pedig rájuk igazán számítottunk.

 De ne keseregjünk, mert a 11 fős nyílt csoport összetétele kárpótolt bennünket. Most először két mester is nevezett a versenyre Frink Ferenc és Istvanovszki Martin személyében, s rajtuk kívül itt volt a 4-szeres győztesünk, Bohati Tamás is, de a többiek közül sem lehetett azt mondani senkire sem, hogy lefelé kilógna a mezőnyből.
  Az első hely kapcsán végül is nem történt meglepetés. Az esélyesként induló Istvanoszki Martin rajt-cél győzelmet aratott, 7-ből 7 ponttal, Bohati Tamásnak be kellett érnie a 2. hellyel. Az ifjúsági korú Görcsi Gábor ismét szép reményeket ébresztve játszott és futott be a 3. helyre. Ezzel a csoport ifi kategóriáját is megnyerte. A mezőny végén végző két fiatalnak, Miklós Dánielnek és Patai Péternek sem kell szégyenkeznie, hiszen több nyertnek tűnő állásuk is volt, amit rutinjuk hiánya miatt nem tudtak sikerre vinni.

    A két mester egymás ellen: Istvanovszki Martin és Frink Ferenc

   A gyerekek mezőnyében is volt favorit, hiszen sejteni lehetett, hogy Bíró Mátét senki sem fogja megszorítani. Csoda itt sem történt, Máté simán nyert. A legnagyobb versenyfutás a díjakért az U10-es fiúknál volt. Itt a végig egyenletes teljesítményt nyújtó Bíró Dániel szerezte meg az első helyet a későn ébredő Gyurcsák András és a végére talán elfáradó Kasléder Dávid előtt. Öröm volt a kicsi lányokat sakkozni látni, de közülük még csak Mender Laura tudta felvenni a harcot a nagyobbakkal.

 

U10 leány: 1. Mender Laura, 2. Lőrik Tímea, 3. Kovács Rebeka, 4. Kovács Veronika
U10 fiú: 1. Bíró Dániel, 2. Gyurcsák András, 3. Kasléder Dávid, 4. Csőke Imre, 5. Andai Dávid Ferenc
U13 fiú és leány: 1. Lőrik Kitti, 2. Ágasvári Gáspár Benedek, 3. Kazinczy Levente
U15 fiú: 1. Bíró Máté, 2. Lenkei Szabolcs

Nyílt csoport: 1. Istvanovszki Martin, 2. Bohati Tamás, 3. Görcsi Gábor, 4. Kovács Dániel, 5. Frink Ferenc, 6. Osgyáni Sándor, 7. Frink Ferenc, 8. Kormos József, 9. Várkonyi Péter, 10. Miklós Dániel, 11. Patai Péter
Ezen belül U18 fiú: 1. Görcsi Gábor, 2. Patai Péter

Gyerekcsoport teljes végeredménye
Nyílt csoport teljes végeredménye