Országos második helyezett a felsős lánycsapat

Az alsós fiúk számára még csak a tapasztalatszerzés lehetett a cél

  Május 13-15. között rendezték meg Szombathelyen - 3 éves szünetet követően - az országos csapat diákolimpiát.
A korábban már 4. helyen is végző lánycsapatnak nagy veszteség volt a hosszú szünet, s ez lett az utolsó lehetőség, hogy így együtt az előzőeknél is szebb eredményt érjenek el. A lehetőség adottnak is tűnt, hiszen az értékszámok alapján a második helyen rangsorolva indulhattak el a döntőn.
Alsós fiúcsapatunknak viszont nagyon vérmes reményei még nem lehettek, hiszen ők csak szeptembertől látogathatták a sakk-klubunkat és gyakorlatilag nulla versenytapasztalattal vágtak neki a vetélkedésnek.

  A lányok (Kovács Veronika, Fenyő Blanka Panna, Kovács Rebeka Zsófia) jól kezdtek, a szombat délelőtti három meccset győztesen hozták. Már ekkor látszódott, hogy a legnagyobb vetélytárs, az első kiemelt Nagykáta nagyon erős, hiszen 9/9-cel álltak a harmadik forduló után. Ők voltak a következő ellenfél, és sajnos a 0-3-as vereség már jelezte, hogy a dobogó 2-3. fokáért is nagyon meg kell küzdeni. A lányok azonban talpra álltak és 3-0 győzelemmel fejezték be a napot, amivel a dobogó közelében várhatták a vasárnapi folytatást.

 Blanka anyukája, Dr. Horváth Andrea szavai a vasárnapi folytatásról:
"Vasárnap Debrecennel kezdtük. Rebeka nyert először, majd Blanka tiszthátrányból nyert, ezt követően Vera időhiány miatt döntetlent ajánlott. A Békásmegyeri  Véres Pál Gimnáziummal vívott csata elég keménynek, hosszúnak bizonyult. Rebeka döntetlenezett, majd Vera szépen, simán nyert, Blanka szintén kissé hátrányos helyzetéből hozott ki egy újabb nyertes meccset.
Ekkor a 2. Helyre rangsorolták már őket és tudtuk, ha nyerik a 3 meccset, akkor ezüstérmesek lesznek! Zárásnak megkapták a hazai csapatot, ahol Rebeka 5 perc alatt nyert, majd  Vera és végül Blanka is győztesként állt fel.
Nem tudom mikor izgultam ennyit, de a végén elsírtam magam. A hosszú évek munkája a 8. év végére megkoronázásra került."

Azzal, hogy az utolsó fordulóban mindhárom tarjáni lány nyert, bebiztosították az ezüstérmes helyüket. A dobogó 3. fokára a három testvér alkotta kecskeméti alakulat állhatott. A végig száz százalékot nyújtó nagykátai csapat már az utolsó forduló előtt bajnoknak mondhatta magát.

Részletes táblázatok

Balról:  Fenyő Blanka Panna, Kovács Veronika, Kovács Rebeka Zsófia

A dobogón állva

Az egyéni eredményeket nézve mindhárman kimagaslóan teljesítettek. Kovács Veronika az első táblán 5,5 ponttal, Fenyő Blanka a 2. táblán 6 ponttal a táblánkénti rangsorban is a élmezőnyben végzett, Kovács Rebeka pedig a 3. táblán szerzett 6,5 ponttal a mezőny legjobban teljesítő 3. táblása lett.

  Hatalmas gratuláció a kimagasló eredményért mindhárom lánynak. Az elmúlt nyolc év alatt róluk tényleg el lehetett mondani, hogy időt, energiát, költséget nem sajnálva mindent megtettek a sikerért, az elért eredményük jogossága nem kérdőjelezhető meg.
  Köszönet a szülőknek a sok támogatásért és köszönet a sakkedzőknek is, akik segítették a lányok felkészülését. Mede István és Vajda Albert hosszú éveken át tanította őket, s egy rövidebb ideig Görcsi Gábor is adott át nekik a tudásából.
  Útjaik szétválnak, más-más középiskolában folytatják, egyesületileg pedig már másfél évvel ezelőtt megtörtént ez, hiszen Blanka és Rebeka jelenleg már az Egri Bolyki Bástya SE versenyzői. Reméljük, a sakktól egyikőjük sem szakad el, s tovább mennek a nyolc éve taposott úton.

Balról: Szabó Bercel Gyula, Tóth Sebestyén, Tóth Szilárd Péter, Bakos Dávid

 Alsós fiúcsapatunk tagjai (Bakos Dávid, Tóth Sebestyén, Szabó Bercel Gyula, Tóth Szilárd Péter) számára nem sok sikerélmény jutott ezen a hétvégén. A három éves szünet miatt nehéz lett volna előre megbecsülni az ellenfelek erősségét, de nekik még nem is a játékerő, hanem a tapasztalatlanság volt a legnagyobb gyengeségük. Két kiütéses vereséggel kezdtek, valószínűleg ez sem növelte az önbizalmukat. Aztán sikerült a Baranya megyeiekkel egy 2-2-es döntetlent játszani, de sajnos ezután ismét vereségek következtek, s végül a mezőny végén fejezték be a versenyt.
  Az első csalódáson azonban túl kell lépniük, hiszen mégiscsak egy országos döntőn vehettek részt. Más csapatunk is járt már így, majd évről évre feljebb jutott a létrán. Át kell gondolniuk a folytatást, a több befektetett munka hosszabb távon mindig meghozza a remélt eredményességet. Példának álljon előttük a lánycsapatunk.

  Végül köszönet minden szülőnek, hogy idejüket és anyagiakat nem sajnálva lehetővé tették (a Tankerület némi támogatásával), hogy a gyermekek képviseljék az iskolájukat, a városukat és a megyéjüket is, reményt adva azoknak, akik még bíznak abban, hogy Nógrádban nem szűnik meg a sakkozás.