Ősztől az NB II-ben - magabiztosan értük el célunkat

  A Magyar Sakkszövetség május 12-i döntése alapján, mint a Heves-Nógrád megyei bajnokság bajnoka, osztályozó nélkül jogot kaptunk, hogy nevezzünk a 2015/16-os NB II-es bajnokságra

  A szándék már tavaly nyáron megfogalmazódott, és az akkori erősítések alapján nem esélytelenül tűztük ki célként az NB II-be történő feljutást. Ehhez a Nógrád megyei bajnoki cím majd egy sikeres osztályozó volt szükséges. A közös rendezésű Heves-Nógrád megyei bajnokság indulásakor már látszott, hogy a megyei bajnoki címre minden esélyünk megvan, a teljes bajnokság megnyerése viszont nem lesz könnyű a két nemzetközi és két FIDE mesterrel felálló tavalyi bajnok Füzesabony ellen.
 Bár mi is sikeresen kezdtük a bajnokságot, nagyobb arányú győzelmeinek köszönhetően a füzesabonyiak ragadták magukhoz a vezetést. A 4. fordulót követően viszont, ha csak hajszállal is, de már mi álltunk jobban, a 9. fordulóban ránk váró rangadó előtt pedig már 5 pont előnnyel vezettünk a Füzesabony előtt. Mint arról beszámoltunk honlapunkon, igen izgalmas mérkőzésen 5-5-ös döntetlent értünk el a négy mesterrel, köztük két IM-mel és csak egyetlen ifivel kiálló vetélytársunk ellen. Ezzel megőriztük biztató előnyünket és bajnokságbeli veretlenségünket is. S mindkettőt sikeresen megtartottuk a hátralévő 2 mérkőzésen is. Az Egri Vasast úgy vertük 10-0-ra, hogy két mesterünk, Egyed András és Frink Ferenc pihenőt kapott! Az utolsó fordulóban már szinte mindenki csak azt nézte, hogy meglegyen a bajnoki cím, s nyolc döntetlent engedtünk az Egri SRSK-nak. Ez csak ezen a meccsen volt jellemző. Fiatal csapatunk az összes többi mérkőzésen győzelemre törően játszott és megérdemelten került a nyakunkba az aranyérem. 

 Egyénileg nehéz bárkit is kiemelni a csapatból. Összesen 19-en kaptak lehetőséget, köztük 5 ifjúsági játékos. Szerencsére senkiről sem lehet azt mondani, hogy ne próbálta volt meg a maximumot nyújtani. Az éltáblákon játszók (Egyed András, Bohati Tamás, Kovács Zsolt, Frink Ferenc, Frink Szabolcs) az erősebb ellenfelek ellen is kiváló mérleget hoztak. Hátrébb a rutinosabb játékosok (Szarvas Sándor, Lenkó Csaba, Szabó Ervin, Klenóczky Sándor, Patai József) akkor jöttek, amikor szükség volt rájuk és mindig megbízható játékkal "szálltak be". A fiatalok egyértelműen a hátukon vitték a csapatot a bajnoki címig. Bohati Tamás, Kovács Dániel, Miklós Dániel és Kutas Balázs is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, de Kovács Zsolt és Patai Tamás szereplésére sem lehetett panasz, amikor idejük engedte, hogy játszanak. Legnagyobb örömünk mindig is az lesz, amikor az ifjúságiak eredményeit lehet dicsérni. Patai Péter, Klenóczky Dániel és Gyetvai Izsák is kitűnő mérleget produkált, s amikor kellett, akkor Baranyi Levente és Lőrik Gergő is jól pótolta őket.
  A felsorolásból hiányzik Tóth Pál, Král Péter, Lipcsei Ádám, Bíró Máté, Dobos Zétény és Lőrik Kitti, akik különböző okokból nem játszottak ebben a bajnokságban.

  Balról jobbra: Patai József, Bohati Tamás, Kovács Dániel, Patai Péter, Kutas Balázs, Klenóczky Dániel, Frink Ferenc (elől), Miklós Dániel, Egyed András, Szarvas Sándor, Klenóczky Sándor, Lenkó Csaba

    Erősorrendben az egyéni teljesítmények:

  Egyed András     9 / 5,5
  Bohati Tamás   11 / 8,5
  Kovács Zsolt      4 / 3
  Frink Ferenc      7 / 6,5
  Frink Szabolcs  10 / 7,5
  Szarvas Sándor  7 / 4,5
  Lenkó Csaba     5 / 3
  Szabó Ervin      1 / 0,5
  Kovács Dániel  11 / 8,5
  Miklós Dániel     6 / 5,5
  Patai Péter        9 / 8
  Kutas Balázs      6 / 6   ( 100 % !)
  Klenóczky Sándor  1 / 0,5
  Patai József       1 / 1
  Patai Tamás      4 / 2,5
  Klenóczky Dániel  9 / 7
  Gyetvai Izsák    6 / 4,5
  Baranyi Levente 2 / 1,5
  Lőrik Gergő      1 / 0,5

  A felsorolásból kitűnik, hogy senki nem nyújtott 50 % alatti teljesítményt.

Természetesen beadtuk a nevezésünket az NB II osztályozójára. Izgatottan vártuk a Sakkszövetségtől az információt, hogy lesz-e, s ha igen ki ellen kell megvívnunk a feljutásért az osztályozó mérkőzéseket. Május 12-én érkezett a jó hír: osztályozó nélkül indulhatunk az NB II-ben. Már folyik a készülődés, szeptembertől az NB II-ben és B csapatunkkal a Heves-Nógrád megyei bajnokságban is szeretnénk helytállni.

 Serdülő csapatunk ismét a dobogóra állhatott

A tavalyi ezüstérem után nehéz volt megfogalmazni az elvárást a kisebbek esetében, mert Klenóczky Dániel, Gyetvai Izsák és Baranyi Levente ekkorra már "kiöregedett" ebből a bajnokságból. Nagy átszervezésre azonban így sem volt szükség, hiszen Bíró Máté, Lőrik Gergő, Lőrik Kitti és Dobos Zétény ebben a korosztályban már rutinosnak volt nevezhető. A tavalyi bajnok Lőrinci toronymagas esélyesként indult, s nyerte is a bajnokságot. A mieink sajnos több alkalommal is az iskolai és egyéb elfoglaltságoktól túlterhelve, fáradtan ültek asztalhoz, s ez egy hullámzó teljesítményt eredményezett. Főként ennek, s nem a játékerő hiányának volt köszönhető, hogy az utolsó fordulóban igencsak szoros versenyben sikerült kiharcolni a bronzérmet. A csapatból a várakozásnak megfelelően kiemelkedett Lőrik Gergő és Bíró Máté teljesítménye. Zétény és Kitti rapszodikus teljesítménnyel, de azért pozitívan járult hozzá a csapat sikeréhez. Remekelt viszont a két kicsi, Bíró Máté és Mede Marcell, akik egy biztató jövő képét rajzolták fel számunkra ebben a kategóriában is. 

 Az egyéni teljesítmények:
   Bíró Máté       36 / 30
   Lőrik Gergő    32 / 26
   Lőrik Kitti       35 / 19
   Dobos Zétény 19 / 7
   Bíró Dániel     16 / 9
   Mede Marcell    6 / 4 

   Balról jobbra: Lőrik Kitti, Lőrik Gergő, Dobos Zétény, Bíró Máté

  A tervek szerint a következő bajnokságban tovább fiatalítjuk a csapatot, Gergő és Máté játékára inkább a felnőtt B csapatban lesz szükség. Helyükre azonban már több jelentkező is van, s a cél ismét egy szép helyezés elérése lesz.