Újonc csapatunk győzelemmel kezdett az NB II-ben
- Részletek
- Kategória: NB II 2015/16
- Közzétéve: 2015. szeptember 14. hétfő, 10:13
- Írta: Super User
- Találatok: 1953
A fiatalok voltak a csapatunk erősségei
Szeptember 13-án Fóton mutatkozott be tavalyi felnőtt megyebajnok csapatunk az NB II Erkel csoportjában. Újoncként a célunk nem lehetett több, mint egy szoros eredmény elérése. A csapat-összeállítások is ezt jelezték előre: 7 táblán az ellenfelünk, 5 táblán mi ültünk le nagyobb értékszámmal. A fiatalok remek szereplésének köszönhetően azonban 5 játszmát is sikerült nyerni, s csak kettőt vesztettünk 5 döntetlen mellett. Így a vége 3 pontos győzelem 7,5 - 4,5 lett a javunkra!
Az első táblán Mede István szintén FIDE-mester ellenfelet kapott, aki ellen viszonylag gyors játszmában bizonyította, hogy nemcsak sakktanárként oktat, de tanári módon játszik is. Lépésről lépésre került előnybe, először minőségelőnyre tett szert, majd az újabb tisztvesztésnél ellenfele már a kezét nyújtotta. Másik mesterünknek, Egyed Andrásnak a 2. táblán hamar meggyűltek a gondjai. Ellenfele már a megnyitásban tisztet áldozott a támadás érdekében, bátorságának meglett a jutalma is, mert mesterünk kénytelen volt lépésismétléssel belenyugodni a döntetlenbe. Már az előző szezonban is megcsodálhattuk Miklós Dani stabil, de a kombinációkat sem nélkülöző, győzelemre törő játékát. Ott folytatta most, ahol akkor abbahagyta. Ellenfele nem győzte elhárítani a fenyegetéseket, az eredmény nem lehetett más, mint egy pont nekünk. A 6. táblán Lenkó Csaba sötét színnel egy ideig elég jól tartotta az egyenlő állást, majd sajnos hátrányba került, s már-már egyértelmű volt a vereség. De Csaba nem adta fel, s küzdeni tudását a sors is megjutalmazta egy adag szerencsével, s itt is megszereztünk egy fél pontot. |
Első táblásunk, Mede István. |
A 9. táblán Kutas Balázsnak jutott a hazaiak csapatvezetője. Balázs a világos bábokat vezetve a közel 200 Élő-pont hátrány ellenére is bátran támadott. A támadása azonban nem volt elég átütő, a végén a két bástya a vezér elleni végjátékban ki kellett egyeznie a döntetlen eredménnyel. A mellette játszó Patai Tamás úgy kezdte a partit, hogy hinni lehetett: folytatja a nyári versenyeken nyújtott kitűnő teljesítményt. Sajnos azonban addig próbálta keresni a nyerő változatot, amíg végzetes időhátrányba került, belelépett egy elkerülhető kötésbe, s már nem volt visszaút. Reméljük, tehetséges fiatalunknak nem szegi kedvét a vereség, hiszen a játékával most sem okozott csalódást.
Hittük és reméltük, hogy a két ifjúsági játékosunk, Patai Péter és Klenóczky Dániel ezen a szinten is bizonyítja tehetségét. Peti a középjátékban minőségelőnyt szerzett gyalog ellenében, de nem volt egyértelmű, hogy érvényesíthető-e az előny. Dani viszont - bár támadólag lépett fel - nem tudott a játéknak ebben a szakaszában előnyt kiharcolni. A sakk legalább időnkénti tanulása azonban mindkettejük partijában meghozta a várva várt eredményt. Dani nyerhető gyalogvégjátékra tudott lebonyolítani, s azt pontosan játszva hozta is a teljes pontot. Peti ellenfele viszont igen szívósan védekezett. Ifjúsági játékosunk azonban megragadta az egyetlen áttörési esélyt és végül szépen vezetett végjátékban közel 5 órás partit nyert meg. Mindkét fiatalnak ez volt élete első NB II-es mérkőzése.
A nagyszerű győzelemért az egész csapatnak jár a gratuláció, s bízzunk a hasonlóan szép folytatásban. Október 4-én a Mátra SE-t fogadjuk a Sportcsarnok kistanácstermében.
Fóti SE - Salgótarjáni TSE 4,5 - 7,5
1. | FM | 2153 | Nógrády Vilmos | ![]() |
0 - 1 | ![]() |
Mede István | 2274 | FM | |
2. | 2031 | dr. Trajber Csaba | ![]() |
1/2 - 1/2 | ![]() |
Egyed András | 2254 | FM | ||
3. | 2098 | Gubics Péter | ![]() |
0 - 1 | ![]() |
Kovács Zsolt | 2128 | |||
4. | 2157 | Pál Géza | ![]() |
1 - 0 | ![]() |
Frink Szabolcs | 2096 | |||
5. | 2034 | Vrona Mihail | ![]() |
0 - 1 | ![]() |
Miklós Dániel | 1940 | |||
6. | 1873 | Kárpáti Kende Vajk | ![]() |
1/2 - 1/2 | ![]() |
Lenkó Csaba | 1952 | |||
7. | 1919 | Rózsa Sándor | ![]() |
1/2 - 1/2 | ![]() |
Szarvas Sándor | 1916 | |||
8. | 1999 | Horváth Jenő Kálmán | ![]() |
1/2 - 1/2 | ![]() |
Kovács Dániel | 1882 | |||
9. | 1969 | Szlabey Géza | ![]() |
1/2 - 1/2 | ![]() |
Kutas Balázs | 1794 | |||
10. | 1882 | Kárpáti Bánk | ![]() |
1 - 0 | ![]() |
Patai Tamás | 1787 | |||
11. | 1792 | Rinyu János | ![]() |
0 - 1 | ![]() |
Patai Péter | 1774 | |||
12. | 1495 | Szviridova Polina | ![]() |
0 - 1 | ![]() |
Klenóczky Dániel | 1581 |
Az Erkel csoport 1. fordulójának további eredményei:
Pásztói SE - BEAC I Barcza 4 - 8
Gödöllői SBE - Andornaktálya SE 5 -7
MAFC - Jászberényi SK 5,5 - 6,5
Pestszentlőrinc SK - Honvéd Auróra SE 4 - 8
Mátra SE - MTK Budapest II 1 - 11