Padlót fogtunk Kelenföldön

  • Nyomtatás

  Február 12-én a 2. helyen álló BEAC-hoz látogattunk Kelenföldre az NB II 8. fordulójában. Az előző bajnokságban tőlük szenvedtük el a legsúlyosabb vereségünket, akkor ráadásul itthon. Meglátva ellenfelünk összeállítását, rá kelllett döbbennünk, hogy most sem ússzuk meg simán ezt a meccset. A BEAC az idei bajnokságban most állt fel az eddigi legerősebb csapattal - érdekes, hogy már több csapattal jártunk így -, míg nálunk ezúttal épp a húzóemberek hiányoztak. A Kőbánya elleni 3 győztes közül egy sem tudott jönni, hiányzott - de mennyire! - a két Frink és a két Klenóczky és az eddig az éltáblákon 3/2,5-et teljesítő Kovács Zsolt. Az értékszámok tekintetében az első 3 tábla kivételével nyomasztó volt a hátrányunk.

  Többször írtuk már, hogy a baljós előjelek ellenére a csapat mégis helyt állt. Hát ez az, amit most nem írunk. A partik sorban úsztak el, néhányban kicsit lazán, könnyelműen is játszottunk, mintha nem is NB-s bajnoki mérkőzésen lennénk. A sok vereséget azonban nem ez okozta, hanem egyszerűen túl játszottak bennünket a hazaiak jóval képzettebb játékosai. Fiataljainknak sokat kell még tanulniuk, ha ugyanezt a szintet szeretnék képviselni.

  Az első 2 táblán mestereink ismét a szalonremi mellett döntöttek, pár perc után már 1-1 volt az eredmény. Ezzel nem is lehetünk elégedetlenek, tulajdonképpen a csapat érdekeit szolgálta, abban viszont kezdek bizonytalan lenni, hogy ők vajon szeretnek-e még sakkozni?

  A 3. táblán Gallai János sokáig helytállt 30 évvel fiatalabb ellenfele ellen, gyalogelőnyre is szert tett, de sajnos az idő múltával a türelme is elfogyott, feleslegesnek tűnő tisztáldozatos kombinációba kezdett, de a támadása hamar kifulladt és vesztett.
  Kovács Dániel játszotta ezúttal is a leghosszabb partit. Sajnos most ő is döntő hibát vétett, a futója a tábla közepén került csapdába, végül közel 5 órás játék végén kellett feladnia a játszmát. 
  Az 5. táblához leülő Huszár Márkot eddig vereségei ellenére is dicsérni lehetett a tudatosan felépített, legutóbb nyerő pozícióig is fokozott állásaiért. Most? Türelmetlen, megalapozatlan tisztáldozat mindjárt a játszma elején, majd egy össze-vissza állásból egy vesztett végjáték. Lehet, hogy ifjú játékosunknál most szakadt el az a bizonyos cérna.
Reméljük, mielőbb visszatalál korábbi, számára már sokszor sikert hozó, tudatos játékstílusához. 
  Várkonyi Péter rövid időre kedvező helyzetbe került, ott azonban nem látta meg a helyes folytatást, s ettől kezdve lépésről lépésre közelebb került a vereséghez.

  A 73. életévét taposó Tóth Pál játéka jelentett ezen a napon számunkra némi vigaszt. Szokásához híven most is támadólag lépett fel, s szerencsére most az időre is odafigyelt. Pontosan vezetett játszmával az egyetlen győzelmünket aratta.

  A 8. táblán Kutas Balázs a szicíliai védelem sárkány változatából indulva betársult a kétes tisztáldozók táborába. Bár az általa választott változat nem tűnt rossznak, sajnos ez egy erősebb sakkozó ellen túl kockázatosnak bizonyult és a kiélezett állásban a mi játékosunk vétett egy mindent eldöntő hibát.
 

A veterán Tóth Pál szerezte egyetlen győzelmünket

  Patai Péter nehezen talált fogást az ellenfelén. Egyre nagyobb időhátrányba került, ami végzetesnek bizonyult az egyébként még látszólag remire hozható végjátékban. Az időfölényt kihasználva rutinosabb ellenfele minőséget és gyalogot nyert és mire sikerült elérni a 40 lépésnél a plusz félórát, már nem volt rá szükség, mert vége lett.  Dávid Máténak voltak biztató pillanatai. Bonyolult állásba került, kölcsönösen meggyengült királyállásokkal és ellentétes színű futókkal. A bástyái viszont passzívabbak maradtak, a vetélytársa behatolt saját bástyáival a 6-7. sorra és Máté már nem talált védelmet.
  Patai Tamás szokás szerint egy nyugisnak tűnő partit játszott a spanyol megnyitásból. Egy hiba is elég volt azonban, ellenfele túl jó volt ahhoz, hogy kiengedje kezéből a győzelmet.
  Bíró Máté is kiegyensúlyozott küzdelmet vívott tőle is fiatalabb ellenfelével. A végjátékban gyalogot nyert, az ellentétes színű futók azonban döntetlent ígértek és ebbe a két ifjú is gyorsan belenyugodott. Itt legalább nem maradtunk pont nélkül.

  Egy győzelem és 3 döntetlen mellett 8 partit elvesztettünk, s ezzel egyesületünk történetének eddigi legsúlyosabb vereségét szenvedtük el. Az eredmények szerencsés alakulása miatt maradtunk a 8. helyen, az előttünk lévőktől viszont már leszakadtunk. Javítási lehetőség február 26-án, amikor a fél ponttal mögöttünk álló Pestszentlőrincet fogadjuk. Előtte 25-én megrendezzük a XIV. Tarján Kupát. Gyakorlási lehetőség azoknak, akik úgy érzik, lenne miben javulniuk. S lehetőség azoknak, akik szeretnek sakkozni.

A 8. forduló eredményei
Az Erkel csoport állása 8 forduló után 

BEAC I. Barcza - Salgótarjáni TSE  9,5 - 2,5

  Cím Élő BEAC I. Barcza   Eredmény   Salgótarjáni TSE Élő Cím
1. FM 2288 Bednay Dezső 1/2 - 1/2 Mede István 2244 FM
2. FM 2308 Ngo Tan Don 1/2 - 1/2 Egyed András 2247 FM
3. FM 2224 Keschitz György 1 - 0 Gallai János 2278  
4.   2108 Grimm György 1 - 0 Kovács Dániel 1990  
5.   2148 Kormos Ádám 1 - 0 Huszár Márk 1928  
6.   2181 Fordán Tibor 1 - 0 Várkonyi Péter 2018  
7.   2155 Kormos András 0 - 1 Tóth Pál 1938  
8.   2099 Ádám György 1 - 0 Kutas Balázs 1842  
9.   2196 Molnár József 1 - 0 Patai Péter 1842  
10.   2066 Bodrogi Mihály 1 - 0 Dávid Máté 1929  
11.   2069 Nováky Csaba 1 - 0 Patai Tamás 1756  
12.   1765 Kozsik Bende Barnabás 1/2 - 1/2 Bíró Máté 1494