Gagarin Sakk-klub őszi háziversenye

  • Nyomtatás

  November 17-én rendeztük az őszi iskolai háziversenyünket, amelyen 16 általános iskolás mellett 5 volt gagarinos is elindult, utóbbiak külön csoportban versenyeztek.
A rendelkezésre álló rövidebb idő miatt gyorsított játékidejű (2x10 perces) partikban - részben ennek is köszönhetően - akadtak meglepetések. A kisebbek időnként verték a nagyobbakat, volt olyan is, hogy másodikos és hatodikos csatájában a kisebbik kapta a pontot.

  A mezőnyből már nem először emelkedett ki Mede Marcell játéka, aki ezúttal is százszázalékos teljesítménnyel végzett a csoport élén. Csak tőle szenvedett vereséget Vágvölgyi Ádám, aki így a 2. helyre futott be. A 3. helyet az utolsó fordulóban a lányok rangadója döntötte el, ahol Fenyő Blanka pontosabb játékának köszönhetően diadalmaskodott Kovács Veronika felett.

 A volt gagarinosok körmérkőzéses versenyén sem teljesen igazolódott a papírforma, hiszen a tarjáni NB 2-es csapat erősségének számító Kovács Dánielt ezúttal legyőzte és a végelszámolásnál is megelőzte Patai Péter. Kellemes meglepetés volt Gyetvai Izsák visszatérése. Reméljük, hogy ez nem csak erre az egy alkalomra szólt, s ha újra versenyezni kezd, akkor korábbi biztató fejlődése is folytatódhat majd. Versegi Tamás becsülettel helytállt, de nem tudta még felvenni a versenyt a tőle idősebbekkel.

A díjazás most is korcsoportonként történt, így senki nem maradt érem és oklevél nélkül.

Részletes eredmények:

Alsós lány: 1. Fenyő Blanka, 2. Kovács Rebeka, 3. Tóth Eszter
Értékszámos alsós lány: 1. Kovács Veronika
2. oszt. fiú: 1. Bakos Milán, 2. Balogh Bertold, 3. Laczkó Ákos
3. oszt. fiú: 1. Szviták Márió, 2. Szabó Marcell, 3. Rusznyák Máté
4. oszt. fiú: 1. Mede Marcell, 2. Deák Dominik
5. oszt. fiú: 1. Vágvölgyi Ádám
6. oszt. fiú: 1. Nagy Márton Máté, 2. Tóth Bálint, 3. Siba Dániel
volt gagarinosok: 1. Patai Péter, 2. Kovács Dániel, 3. Klenóczky Dániel, 4. Gyetvai Izsák, 5. Versegi Tamás

Teljes táblázat