Két győzelem a Heves megyei csapatbajnokságban

  • Nyomtatás

  Február 21-én került sor a Heves-Nógrád megyei csapatbajnokság negyedik játéknapjára, amelyre már csak a felnőtt bajnokság fordulói maradtak. Második csapatunk délelőtt az Andornaktálya II ellen játszott. Sajnos most nem sikerült az összeállításnál azt elérni, hogy a csapat fele ismét ifjúsági játékosokból álljon, mert nem mindenki tudta vállalni a játékot, így ellenfelünk ezen a téren most túl tett rajtunk. Délutáni ellenfelünk a hatvaniak voltak, ott már mi voltunk a fiatalabbak.

Többen is magabiztos játékkal nyerték meg mindkét partijukat, amire szükség is volt, mert ért bennünket néhány váratlan vereség is. A Hatvan ellen negatív egyéni csúcsot állítottunk fel azzal, hogy az utolsó 3 táblán nem szereztünk pontot. Erre még nem volt példa, amióta részt veszünk a Heves megyei bajnokságban. Talán nem történik velünk ilyen, ha a Lőrik testvérek ott tudtak volna lenni a csapatban.
  A két pontot szerzők közül kiemelkedett a veterán Tóth Pál játéka, aki a múlt hétvégi NB II-es győzelme után most is remek formában, kombinatívan játszva nyerte partijait.

  Salgótarjáni TSE II - Andornaktálya SE II 7 - 3

  Nyert: Kovács Dániel, Tóth Pál, Patai Péter, Patai József, Bíró Máté, Várkonyi Péter
  Döntetlen: Szarvas Sándor, Klenóczky Dániel

  Salgótarjáni TSE II - Hatvan 5,5 - 4,5
  Nyert: Kovács Dániel, Tóth Pál, Patai Péter, Klenóczky Sándor, Patai József
  Döntetlen: Szarvas Sándor


Részletes eredmények és táblázat.

Az örökifjú Tóth Pál a régi hagyományok szerint teljesít

A Salgótarjáni TSE II továbbra is az 5. helyen áll a Heves megyei bajnokságban.
A folytatás 3 hét múlva, március 13-án.