5. helyen végzett a felnőtt 2. csapatunk a Heves megyei csapatbajnokságon

  • Nyomtatás

  Április 10-én rendezték Egerben a 2015/16-os Heves-Nógrád megyei csapatbajnokság zárófordulóját. Csapatunk számára már nem volt különösebb tét, a dobogó már túl távol volt, a 6. helyezett Pásztó előtt pedig már behozhatatlan előnyünk volt. Jó játéklehetőség volt viszont a Mezőkövesd II elleni mérkőzés a fiatalok számára. Ennek megfelelően ismét sikerült a csapat nagyobb felét ifistákból összeállítani.

  A bajnokság során igencsak hullámzó teljesítményt nyújtó Patai Tamás ezúttal villámgyors győzelmet aratott. Emellett több játszmában is viszonylag hamar előnybe kerültünk, s ezek többségét sikerült is megnyerni. Némi meglepetés volt, hogy Klenóczky Sándor fölényes állását nem tudta teljes pontra váltani, valamint az, hogy az eddig százszázalékos Lőrik Gergő itt, az utolsó fordulóban vesztette el veretlenségét. Biztató volt a jövőre nézve a 13 éves Ágasvári Gáspár Benedek türelmes játékkal való bemutatkozása, bár sajnos a végjátékot ráverte felnőtt ellenfele, sokáig esélyes volt az állása a pontszerzésre.
  6-4 lett a vége a javunkra, ezzel a bajnokság során a 7. győzelmünket arattuk és a Füzesabony, a Heves, a Pétervására és az Egyri SRSK mögött az 5. helyen végeztünk a 12 csapatos mezőnyben. A másik nógrádi csapat, a Pásztó SE II lett a 6., rajta kívül még 3 NB II-es csapat indította el 2. csapatát, de mindannyian a mi 2. csapatunk mögött végeztek.

  Csapatunkban több remek egyéni teljesítmény is akadt. A táblánként szerzett pontokat nézve hárman is a mezőny legjobb teljesítményét érték el. Bíró Máté 11 játszma / 7 ponttal a 8. táblán, Lőrik Gergő 9/8-cal a 9. táblán, Patai József 10/9-cel a 6.táblán lett a mezőny legjobb pontszerzője. Patai Péter 11/8-cal a 4. táblások, Klenóczky Dániel 10/6-tal (+1 kontumált) a 7. táblások között lett 2. helyezett. Meg kell dicsérnünk még Kovács Dánielt, aki az 1-2. táblán teljesített 50 %-ot (11/5,5).

  Összességében véve hasznos volt a bajnokságban való részvételünk, hiszen fiataljaink sokat fejlődtek és az idősebbek is kaptak elegendő játéklehetőséget. 

Részletes táblázatokért kattints ide!