Országos 7. helyezett a Gagarin felsős fiúcsapata!

  • Nyomtatás

Május 16-18-án Szombathelyen rendezték meg az országos sakk csapat diákolimpiát, ahol a Gagarin Iskola felsős fiúcsapata minden várakozást felülmúlóan a 7. helyen végzett. S bár ne legyünk elégedetlenek, de könnyen lehetett volna ettől szebb is ez a helyezés.

Fényképek a versenyről.

Két első táblásunk, Peti és Dani álmos kezdése miatt állórajtot vettünk a Nyíregyháza ellen (1,5-2,5), majd a 2. fordulóban a szombathelyiek erősebbik csapata ellen sem sikerült javítani, bár itt Peti már bravúros győzelmet aratott (1,5-2,5). Ezután viszont következett számunkra a verseny legszebb szakasza, s két 4-0-ás győzelemmel az élmezőnybe verekedtük fel magunkat. Előbb a Heves megyei szomszédvár, a Lőrinci csapata kapitulált előttünk, majd a házigazdák kisebbik csapata, a Paragvári Iskola tagjai teljes összhangban muzsikálva adták meg nekünk magukat. A két nagyarányú győzelemmel a 4. helyen találtuk magunkat, s tudtuk, hogy ott már nehéz ellenfelet kapunk. Így is lett, hiszen a 4. helyen kiemelt, tőlünk 3 táblán is jóval magasabb Élő-ponttal rendelkező Nagykáta várt reánk. A lendület azonban nem tört meg, s egy kis szerencsével meg is verhettük volna a végül a versenyben 2. helyen végző ellenfelünket. Peti azonban tisztelőnyös állást rontott vesztésre a magasabban jegyzett ellenfelével szemben, de az így elért 2-2-es döntetlennek is nagyon örültünk, s ezzel az eredménnyel a 3. helyről vártuk a vasárnapi folytatást.

  Vasárnap reggel a mezőny legerősebb csapata, a bajnokságot fölényesen megnyerő szegedi alakulat következett. Az elcsípett 2 döntetlen igazi bravúr volt, s jól jött az az egy pont a végső elszámolásnál. (1-3). A vereséggel is maradtunk a 3-5. helyen, s túl voltunk a mezőny két legerősebb csapatán. A Zala megyei bajnok Teskánd együttese következett, akinek a legyőzésével (2,5-1,5) már bizonyossá vált, hogy van esélyünk egy nagyon szép helyezésre. Az utolsó forduló előtt tisztán, fél pont előnnyel vezettünk a 4. és 5. helyezett előtt, akikre a két első várt ellenfélként. Mi a révfülöpieket kaptuk, akik nem tűntek legyőzhetetlennek, s izgalmunk a tetőfokára hágott.
  Sajnos, ez lett a vesztünk. Már a megnyitásnál durva hibákat vétettünk, s a két győzelemre esélyesünk, Peti és Máté is rosszabb állását adta döntetlenre, míg Dani már az elejétől teljesen veszve volt, s végül vesztett is. Izsák a tőle megszokott zűrzavaros állásban előbb tiszt, majd bástya hátrányba került, s már itt is elkönyvelhettük a vereséget, amikor ellenfele hibáját kihasználva vezért nyert. Felcsillant a remény, majd pár lépés és máris tovaszállt, mert Izsák is vezért, s ezzel már partit is vesztett. (1-3)
  Utolsó esélyünk a többiek eredményei voltak, s még az sem alakult számunkra szerencsésen. Azonos pontszámmal voltunk az 5-7. helyen, a mezőnyben a legmagasabb Bucholcz (mezőnyérték) ponttal. Sajnos azonban holtversenynél a több meccspont döntött, így végül a 7. helyen zártuk a versenyt. Kicsit igazságtalan ez, hiszen mi az első 5-ből 4-gyel is játszottunk, míg a 6. Tatabánya csak eggyel.  De végre megéltük azt, hogy egy oklevél átvételével érdekeltek voltunk az eredményhirdetésben!
  Tudomásom szerint Nógrád megyei csapat ritkán végez ennyire elől ezen a versenyen, bennünket kivéve most sem volt ez másképp, hiszen a középiskolás lányoknál a Madách-osok 14-ből 12. helyet szerezték meg, a többiek pedig még lejjebb végeztek. A közgés fiúk a 20., a pásztói alsós fiúk a 22., a lányok a 25., a megyeri kislányok a 23., a felsős lányoknál Drégelypalánk a 17. lett.

Büszkék lehetünk arra, amit elértünk, ahová eljutottunk a 6 évvel ezelőtti nulláról való indulást követően.
A csapat nagy része középiskolában folytatja, s ők már vetélytársak is lesznek, így jövőre új csapatot kell építeni a Gagarinban. 
Egyesületünkben azonban mindannyian együtt folytathatják, még sok éven át közös célért versenyezhetnek. 
A jó példa ott van a fiatalabb generáció előtt is.

Mindenképpen köszönettel tartozunk a csapat felkészítőjének, Mede István FIDE-mesternek, aki ezúttal Szombathelyen személyesen is segítette a csapatot. Köszönet Gyetvai Pálnak, aki szülőként kísért és szállított el bennünket. És köszönet a nagy hiányzónknak, Sanyi bácsinak, mindazért, amit tett már a klubért és ami által egyáltalán eljuthattunk ide. 

Végül a csapat tagjai és a szerzett pontok:
  1. táblán:    Patai Péter  7/4,5
  1-2. táblán: Klenóczky Dániel  7/2,5
  2-3. táblán: Gyetvai Izsák  7/3,5
  3-4.táblán:  Bíró Máté  7/4,5
  4. táblán:    Baranyi Levente  4/2,5

Gratulálok mindegyikőtöknek!

Részletes eredmények a chess-results.com oldalon. Kattints ide!   

Fényképek a versenyről