- Írta: Patai József
- Találatok: 256
Február 24-én hagyományosan a karancslapujtői iskolában került megrendezésre a megyei diákolimpia, amely egyben 26. alkalommal emlékezett meg az egykori helybeli pedagógusról, Gordos Rezsőről.
A résztvevők számán (59) sajnos érződött, hogy már szinte csak a megye észak-keleti csücskében van sakkélet, sajnos nagyon lecsökkent a képviselt iskolák száma. Már aligha remélhető, hogy a 10 évvel ezelőtti 150-200 fős versengés valaha is visszatér.
Könyvtári kis csapatunkat mindenesetre most is szép számmal és sikeresen képviselték a gyerekek.
|
balról: Ferencz Ádám, Bogár Bence, Kállay Csongor, Három Mihály, Répás Balázs, Deladi Zsolt |
A lány 3. korcsoportban a gagarinos Bakos Panna aranyérmes lett. Lány 5. korcsoportban a lapujtői Kecskés Anna az 1., Nagy Anna Fruzsina a 2. helyen végzett.
A legnépesebb csoportban, a 13 fős fiú II-ben Ferencz Ádám, Bogár Bence, Kállay Csongor lett a sorrend, ők mindhárman az országos döntőn is indulhatnak. A harmadikosok is a mezőny első felében zártak: Répás Balázs 5., Deladi Zsolt 6., Deladi Kristóf 7. lett. Utóbbiaknak jövőre lesz kedvezőbb a korcsoport, de az látszódott, hogy a sikeresebb szerepléshez többet kell tenni.
|
Bal oldalon: Tóth Szilárd, Tóth Sebestyén, Bakos Panna, Tóth Eszter, a végén félig takarva Kovács Rebeka, vele szemben Fenyő Blanka |
Fiú 3. korcsoportban Tóth Sebestyén gipszes kézzel végzett az élen, megelőzve Tóth Szilárdot.
A legrangosabb verseny talán a fiú IV-ben volt, ahol a két, már a versenysakkba is aktívan bekapcsolódó diák, Darvas József és Prepelita Kevin csatáját bezavarhatta a két korábbi többszörös megyei bajnok, Balogh Bertold és Bakos Milán, valamint a szintén nálunk edződő Rozgonyi Ábel. Végül Darvas Józsefnek sikerült a visszavágás a tavalyi vereségért és megszerezte a megyei bajnoki címet. A dobogóra még a hosszú kihagyás ellenére is remek formát mutató és a győztestől is fél pontot elcsenő Bakos Milán léphetett fel.
|
A fiú IV. korcsoport első 5 helyezettje (balról): 1. Darvas József, 2. Prepelita Kevin, 3. Bakos Milán, 4.Balogh Bertold, 5. Rozgonyi Ábel |
Az értékszámos fiú IV-ben Kis Attila Viktor egyedüli indulóként lett aranyérmes, és Turcsányi Andrásnak sem volt ellenfele az amatőr fiú V. korcsoportban.
A korábban a Gagarinban még nálunk edződők közül a lány V-ben az amatőröknél Tóth Eszter első lett, az értékszámosoknál Kovács Rebeka Zsófia diadalmaskodott Fenyő Blanka Panna ellenében. A fiú 6. korcsoportban Gyurcsák András 4., Tóth Bálint 8. lett.
A kötelékeinkbe tartozók, vagy korábban ide tartozottak közül az országos döntőn indulhatnak: Bakos Panna, Kecskés Anna, Tóth Eszter, Kovács Rebeka, Fenyő Blanka, Ferencz Ádám, Bogár Bence, Kállay Csongor, Tóth Sebestyén, Darvas József, Kis Attila Viktor, Turcsányi András.
Március 2-án a csapat diákolimpiát rendezték meg, sajnos nagyon foghíjas mezőnnyel. Volt olyan kategória, ahol játszani sem kellett a megyei bajnoki címért.
Így járt a gagarinos felsős fiúcsapat (Kis Attila Viktor, Bakos Milán, Balogh Bertold, Tóth Sebestyén) is.
A felsős lányoknál a karancslapujtői iskola csapata (soraiban Nagy Anna Fruzsinával és Kecskés Annával) is küzdelem nélkül jutott az országos döntőbe.
Az alsós fiúknál a gagarinos és a hazaiak négyese nagy meccset játszott, végül a Bogár Bence vezette lapujtői csapat 2,5-1,5-re verte a tarjániakat (Kállay Csongor, Répás Balázs, Deladi Zsolt, Deladi Kristóf). A középiskolások versenyét az első táblán Mede Marcellt felvonultató Uzoni Péter Gimnázium nyerte a Táncsics Szakközépiskola előtt.
- Írta: Patai József
- Találatok: 262
Nagy arányú győzelemmel zártuk a bajnokságot, Frink Ferenc posztumusz életmű díjat kapott
Február 11-én zárult Egerben a Heves megyei felnőtt csapatbajnokság. Az utolsó forduló izgalmasnak ígérkezett, hiszen a 3. és a 7. helyezett között mindössze néhány pont volt a különbség, így még több csapat is pályázott a bronzéremre. Csapatunkra az Apci SE várt és az összeállítások alapján nem várhattunk könnyű partikat.
De most szinte minden szépen alakult. Több játékosunk is remek formában játszott és sorra jöttek a magabiztos győzelmek. Ifjúsági játékosunk, Kis Attila Viktor nyitotta a sort, de Lengyel István támadása is gyorsan átütött, Patai Tamás pedig már a megnyitásban túljátszotta ellenfelét. Klenóczky Sándor magabiztosan érvényesítette nagyobb tudását, Kormos József pedig ezúttal hátrányos állásból tudta a teljes pontot megszerezni. Már 5-0-ra vezettünk. Becsúszott két fájó vereség is. A két csapatvezető csatáját Tódor Sándor nyerte Patai József ellen. Görcsi Gábor, bár nagyot harcolt a tíz évvel ezelőtt még a mi első táblánkon küzdő Bohati Tamással, sajnos állása elbukott az egyébként a bajnokság legjobb teljesítményét ( 9 / 8,5 ) nyújtó pásztói fiatalember ellen. De közben örömmel láthattuk, ahogyan a 90. életévében járó Gallai János győzelemmel zárja a bajnokságot és ahogyan Kovács Veronika pontos játékvezetéssel nyeri meg a gyalogelőnyös végjátékát. A végére Kovács Dániel maradt a második táblán, 3 és fél óra elteltével is csupán minimális előnnyel rendelkezve. De a szerencse ma velünk volt, idős ellenfele nem figyelte az órát, ideje lejárt, ez a parti is a miénk lett. Nagyszerű 8-2-es győzelem!
Salgótarjáni TSE - Apci SE 8 - 2
Nyert: Kovács Dániel, Gallai János, Kovács Veronika, Patai Tamás, Lengyel István, Klenóczky Sándor, Kormos József, Kis Attila Viktor
|
balról: Kormos József, Kis Viktor, Patai József, Patai Tamás, Görcsi Gábor, Kis Attila Viktor, Lengyel István, Kovács Veronika, Klenóczky Sándor, Gallai János, Kovács Dániel |
Amikor végeztünk, még több csapat is játszott, így lehetett számolgatni, hogy ki, hányadik helyre futhat be. Alapvetően számunkra kedvezően alakultak az eredmények és bár a dobogóhoz ez kevés volt, a negyedik helyet még elértük úgy, hogy a velünk azonos pontszámmal záró Andornaktályát az egymás elleni jobb eredménnyel előztük meg. A Hevesi SE két pont előnnyel végzett előttünk, őket ma már nem előzhettük volna meg.
A bajnokságot nagy fölénnyel a Kékesi SE II. csapata nyerte a Pétervására előtt.
Csapatunkból négyen szerepeltek minden mérkőzésen: Kovács Dániel, Gallai János, Kormos József és Kis Attila Viktor. Legjobb pontszerzőink Kormos József (9/7,5), Patai Tamás (7/5,5), Darvas József (7/5), Lengyel István (7/4,5), Kovács Dániel (9/4,5) voltak, de százalékos teljesítményt nézve Klenóczky Sándor (4/3) is kiemelkedőt nyújtott.
Az eredményhirdetésnél volt még egy bennünket, a nógrádi és a hevesi sakkot egyaránt érintő esemény.
A 2021-ben elhunyt kiváló sakkozónk, mesterünk, Frink Ferenc posztumusz életmű díjat kapott. Az elismerést két fia, Szabolcs és Norbert személyesen vehette át Barna Nándor megyei elnöktől.
- Írta: Patai József
- Találatok: 263
Január 21-én került sor Egerben a Heves megyei felnőtt csapatbajnokság 7-8. fordulójára. Két nehéz ellenfél várt ránk, ráadásul csapatunkból többen is hiányoztak.
Délelőtt a bajnokságot vezető és azt egy NB2-es erősségű csapattal végigjátszó Kékesi SE II, délután a házigazda Egri Bolyki Bástya SE II ellen kellett küzdeni.
Sajnos az első mérkőzésen a papírforma érvényesült, túlzott arányban is. Több táblán is jóval nagyobb értékszámú és tapasztalatú sakkozóval kellett csapattagjainknak farkasszemet néznie, amin ezúttal a szerencse sem segített és így történelmi vereség lett a vége: 8,5 - 1,5, ilyen mértékben fennállása óta még soha nem kapott ki a Salgótarjáni TSE.
Aztán jött egy kis kárpótlás az egriek ellen. Csupán egyetlen partit vesztettünk, azt is kétes körülmények között. Csapatunk nagy öregje, Gallai János egy véletlen szabálytalan lépés következtében maradt alul. Az első két táblát megtartottuk Görcsi Gábor és Kovács Dániel révén. A negyedik táblán Lenkó Csaba tananyag szintű játszmavezetéssel szerezte meg a teljes pontot. Szintén nyert Klenóczky Sándor és az idén is a legjobb pontszerzőnknek bizonyuló Kormos József. Ifjúsági játékosunk, Darvas József pedig visszavágott ellenfelének a Tarján Kupán elszenvedett vereségért.
Salgótarjáni TSE - Kékesi SE II 1,5 - 8,5
Döntetlen: Görcsi Gábor, Lenkó Csaba, Kormos József
Salgótarjáni TSE - Egri Bolyki Bástya SE II
Nyert: Lenkó Csaba, Klenóczky Sándor, Kormos József, Darvas József
Döntetlen: Görcsi Gábor, Kovács Dániel, Lengyel István, Kis Viktor, Kis Attila Viktor
- Írta: Patai József
- Találatok: 258
Hullámvasúton a felnőtt gárda
December 3-án volt Egerben a Heves-Nógrád megyei felnőtt és serdülő csapatbajnokság 3. játéknapja, amely a fiatalok számára a zárónapot is jelentette.
Két forduló, azaz 2x4 játszma várt még a tíz serdülő csapatra. Az első három forduló után a karancslapujtőiek az élen várták a folytatást, éppen megelőzve a tarjániakat. Így természetesen a 4. fordulóban egymás ellen mérkőztek.
|
Egymás ellen a két nógrádi csapat |
Mindkét csapat a bajnoki címre hajtott, így minden pontért megküzdöttek egymás ellen is. A vége 8-8-as döntetlen lett, amivel az volt a gond, hogy a hatvaniak nagyarányú győzelmük révén mindkettőjüket megelőzték. Az utolsó forduló párosítása a tarjániaknak volt szerencsésebb, mert az utolsó helyezett Eger III. csapatát kapta, míg a lapujtőiek az Eger I-et. Utóbbiak ismét remekül harcoltak és 11-5-re verték el a helybeliek legjobbjait. A tarjániak viszont hozták a maximumot, mind a 16 pontot megszerezve megelőzték őket. De a bajnoki címhez még ez is kevés volt, mert a Hatvan 12-4-re legyőzte a gyöngyösieket és egyetlen pont előnnyel megnyerte a bajnokságot. A mezőnyben a tarjáni fiúk maradtak az egyetlen veretlen csapat, a bajnokot is csak ők verték el még a második fordulóban.
|
A tarjániak: Kállay Csongor, Tóth Sebestyén (elől), Turcsányi András, Rozgonyi Ábel, Darvas József (hátul) |
A karancslapujtői négyes: Medved Martin, Nagy Anna Fruzsina, Bogár Bence, Kecskés Anna |
A serdülő bajnokság végeredménye: 1. Hatvani SK 57 pont, 2. Salgótarjáni TSE (Darvas József, Kállay Csongor, Rozgonyi Ábel, Tóth Sebestyén, Turcsányi András) 56 pont, 3. STSE Karancslapujtő (Bogár Bence, Kecskés Anna, Medved Martin, Nagy Anna Fruzsina) 53,5 pont, 4. Kékesi SE I. 46 pont, 5. Egri Bolyki Bástya I. 42,5 pont, Kerecsendi Sólymok 41 pont, ...
Részletes táblázat
Felnőtt csapatunknak nagyot kellett küzdenie mindkét mérkőzésen. Délelőtt a legerősebb összeállításában asztalhoz ülő Hevesi SE volt az ellenfél. A két ifitábla kivételével minden táblán az ellenfelünk volt magasabb értékszámú, ami nem sok jóval kecsegtetett. A legtöbb partiban viszont egész jól tartottuk az állást, sőt néhány táblán egész biztató volt a helyzet. Aztán jött a hidegzuhany, mert ott szenvedtük el az első két vereséget, ahol a legkevésbé vártuk, az utolsó két táblán, ahol ifjúsági játékosaink elkapkodott partikat játszottak. Aztán Kovács Dániel állása is összeroppant, Kis Viktor pedig egy lépéses vesztővel bukott. Szerencsére közben Patai Tamás és Kormos József szépen vezetett játszmát nyert, Kovács Veronika és Patai József stabil játékkal hozott egy-egy fél pontot. De több már nem volt a csapatban, az első és a harmadik táblán is diadalmaskodott a nagyobb tudás. 7-3 oda.
|
Kormos József zsinórban negyedszer nyert a csapatban |
Patai Tamás az egyéni sikerek után csapatunkban is jól teljesít |
A délutáni meccs ezúttal is jobban sikerült, pedig a vetélytárs itt sem volt gyengébb a bajnokaspiráns Pétervására SE személyében. A csapat nagyobbik fele most tényleg felhúzta a kesztyűt. Kovács Dániel a 2. táblán hozott egy fontos fél pontot. Darvas József a 10. táblán magabiztos győzelemmel javította délelőtti halvány teljesítményét. Lengyel István térelőnyös állását tudta anyagi előnyre, majd győzelemre váltani. Kormos József a fiataloknak is példát mutatva harcolt és egy már majdnem elsiratott állásból fordított és hozta a teljes pontot. Patai Tamás, Kovács Veronika és Kis Viktor is előnyösebb állást adott remire. Utóbbi talán némi önbizalomhiány, a másik kettő a fáradtság, illetve az egészségi állapot számlájára volt írható. Lettek volna még esélyeink, de Gallai János két lépéses mattot nézett be, Görcsi Gábor döntetlen esélyes végjátékot vesztett el Kiss Pál nemzetközi mesterrel szemben. Talán több is benne volt, de a vége így 5-5-ös döntetlen lett.
A nem túl sikeres nap után is csak egy pontra vagyunk a 3. helytől, de tömör a mezőny, mert a nyolcadikat is csak 4,5 ponttal előzzük. Folytatás január 21-én, amikor az éllovas Kékesi SE II és a helybeli Bolyki Bástya SE csapataival szemben kell majd helytállnunk.
Hevesi SE - Salgótarjáni TSE 7-3
Nyert: Patai Tamás, Kormos József
Döntetlen: Kovács Veronika, Patai József
Salgótarjáni TSE - Pétervására SE 5-5
Nyert: Kormos József, Lengyel István, Darvas József
Döntetlen: Kovács Dániel, Kovács Veronika, Patai Tamás, Kis Viktor
- Írta: Patai József
- Találatok: 269
November 12-én került sor Egerben az idei csapatbajnokság 2. játéknapjára.
A serdülőknél teremproblémák miatt kényszerű szabálymódosítás történt, a bajnokság kezdetekor megszabott 2x30 perces játékidő 2x15 percre csökkent, s ezzel együtt egy játéknapon két csapatfordulóra is sor kerül és megszűnt a játszmaírási kötelezettség.
A karancslapujtőiek az Eger 3. csapata ellen kezdtek és alaposan javították a mérlegüket az első játéknapon elszenvedett súlyos vereség után, mert a nagyon fiatal hazai csapatnak még a becsületpontot sem engedélyezte a Medved Martin, Kecskés Anna, Nagy Anna Fruzsina, Bogár Bence összetételű csapat. 16-0 lett és itt még nem volt vége. A következő fordulóban a Kerecsend gárdája következett és ezúttal a 16 pontból 15-öt söpörtek be a szenzációs napot kifogó nógrádi fiatalok. 32/31, bármilyen lenne az ellenfél, akkor is szinte hihetetlen teljesítmény, aminek meg is lett a jutalma, ugyanis a 3. forduló után a lapujtőiek az élen várják a folytatást!
|
Kecskés Anna, Medved Martin, Bogár Bence, Nagy Anna Fruzsina |
A tarjáni fiatalok az első fordulóbeli jó szereplésből adódóan nehezebb ellenfélre készülhettek a lapujtőieket elverő hatvaniak személyében. Rozgonyi Ábel betegsége miatt a felnőtt csapatból érkezett erősítés Darvas József révén, aki igencsak hatékony erősítésnek bizonyult a Turcsányi András, Kállay Csongor, Tóth Sebestyén trió mellé. Izgalmasan alakult a meccs, de főként a két nagyobb fiú, (Darvas József 4/4) és Turcsányi András (4/3) vezérletével 9,5-6,5-re nyertük a rangadót. Majd következett még egy rangadó, a két forduló után listavezető Kékesi I. következett. Nehezebbre számítottunk, de végül magabiztos, 11,5-4,5-es diadalt arattak a fiúk, a két idősebb most is nagyszerűen teljesített, de Csongor és Sebestyén remekül küzdve szerzett pontjaira is nagy szükség volt.
A remek csapateredmények mögött kiváló egyéni teljesítmények vannak, a játéknapon Kecskés Anna, Nagy Anna Fruzsina, Bogár Bence és Darvas József is 8/8-cal száz százalékot nyújtott. A csapatok jutalma: 3 forduló után a 10 csapatos mezőnyben élen áll a Karancslapujtő, mögötte második a Salgótarján. Ebből kifolyólag a december eleji befejező játéknapon egymás ellen kezd a két nógrádi csapat.
|
|
A felnőtt csapatunk délelőtt szintén a Hatvan ellen kezdett. Az értékszámok alapján inkább mi voltunk az esélyesek az előző szezonban simán elvert ellenfelünk ellen. Talán a visszavágás vágya is fűtötte őket és nálunk sem játszott mindenki elég koncentráltan, de több partiban is kellemetlen meglepetés született. Kormos József és Patai Tamás hozta biztosan a teljes pontot, de rajtuk kívül csak az első táblás Görcsi Gábor FIDE-mester és a veterán Gallai János tudott egy-egy fél pontot szerezni.
Volt parti, ami tisztelőnyből ment el, s volt egy lépéses vesztő húzás is. Az eredmény 7-3 oda.
A délutáni meccs a Mezőkövesd II ellen lényegesen könnyebbnek ígérkezett és sikerült is a javítás. Sorra születtek a magabiztos győzelmek, amik közül talán kiemelendő az első táblán Görcsi Gábor vezérfogásos sikere. Két ifjúsági játékosunknak, Kovács Veronikának és Kis Attila Viktornak is meglett végre az idei első győzelme, míg harmadik ifink, Darvas József a délelőtti serdülő csapatbeli tarolása után a felnőtt csapatban is megőrizte idei száz százalékos mérlegét. Hét pont különbségű győzelmünkkel a 3. helyre zárkóztunk vissza, de legközelebb, december 3-án a Heves és a Pétervására ellen nem lesz könnyű dolgunk.
Salgótarjáni TSE - Hatvani SK 3 - 7
nyert: Patai Tamás, Kormos József
döntetlen: Görcsi Gábor, Gallai János
Salgótarjáni TSE - Mezőkövesd Zsóry SE II 8,5 - 1,5
nyert: Görcsi Gábor, Kovács Dániel, Kovács Veronika, Patai József, Lengyel István, Kormos József, Kis Attila Viktor, Darvas József
döntetlen: Gallai János









