Frink Ferenc megnyerte a Sakkozó Magyarok Világtalálkozójának villámversenyét
- Részletek
- Kategória: Egyéb
- Közzétéve: 2017. augusztus 29. kedd, 18:56
- Írta: Super User
- Találatok: 1530
Augusztus 13-19. között rendezték Lakitelken a Sakkozó Magyarok Világtalálkozóját. Ezen belül augusztus 18-án villámversenyre került sor 64 résztvevővel. Egyesületünket és egyben Nógrád megyét egyedül Frink Ferenc képviselte. Mesterünk jelenléte is elegendő volt azonban ahhoz, hogy komoly sikerről számolhassunk be.
Remekül kezdte a versenyt, két győzelem után egy döntetlen következett az első helyen kiemelt, 2300 feletti Élő-ponttal rendelkező Keresztes Richárd FIDE-mester ellen. Ez viszont még nem a csúcspont volt. Négyes győzelmi sorozat következett , Terbe Julianna női nemzetközi mester és Radnai Ádám FIDE-mester is az "áldozatok" között volt. A verseny végén már két döntetlennel is be tudta biztosítani a végső sikerét. Így végül 9 játszmából szerzett 7,5 ponttal veretlenül nyerte a versenyt! Frink Ferenc a két évvel ezelőtti rapid EB-n szerzett szenior díja után egy újabb bravúros eredménnyel tette le névjegyét, igazolva eddig is elismert klasszisát. Egyesületünk nevében gratulálunk a sikeréhez és köszönjük, hogy szereplésével a tarjáni sakkozás jó hírét erősítette! |
Frink Ferenc FIDE-mester nagyszerű sikert ért el |