Első NB II-es szezonunkat a 9. helyen zártuk

A szép befejezés nem sikerült, vesztettünk a Pestszentlőrinc ellen

  Április 17-én a Sportcsarnok kistanácstermében fogadtuk a jó erőkből álló pesti csapatot. A táblák többségén most is mi voltunk alacsonyabb értékszámmal, több táblán 150-200-as különbség is volt. Kivétel volt az első és a két ifitábla, ahol nekünk volt jelentősebb Élő-pont előnyünk, így leginkább ezekből a partikból remélhettük a teljes pont megszerzését.

De gyorsan csökkentek az ezzel kapcsolatos reményeink, mert az első táblán Egyed András sötéttel játszva a biztos fél pontot választotta. Több táblán is hamar bajba kerültünk. Miklós Dániel és Szabó Ervin kellemetlen meglepetésre már a megnyitásból vesztett állást hozott ki. Szarvas Sándor is elveszett a bonyodalmakban, s viszonylag korán minőséghátrányba került. Frink Ferenc állása viszont nem nézett ki rosszul a megnyitás után, de ez végül ahhoz lett elegendő, hogy Frink Szabolccsal - aki látszólag elég meredek módon nyitotta meg a nagyátlót - együtt egy kombinált döntetlent fogadjanak el. Kovács Zsolt a tőle megszokott módon nekirontott rutinos ellenfelének és egy zilált királyállás ellen tudott támadást kezdeni. Tóth Pál még 72 évesen is jobban kombinál, mint a fiatalok. Nehéz állásba került, de a bonyodalmak az ellenfelének ártottak meg, s legidősebb játékosunk a cserék után futópárral és gyalogelőnnyel a győzelemért játszhatott. 
  Számunkra a nap partiját ifjúsági játékosunk, Patai Péter játszotta. Ellenfele hibáját kihasználva döntő támadást indított a királyállás ellen, s még delet sem harangoztak, amikor ellenfele már fel is adta a játszmát. Ezzel megszereztük a vezetést, de örömünk nem lehetett tartós, mert a déli harangszó már Szabó Ervinnek és Miklós Dánielnek is szólt. Aztán Szarvas Sándor már a második minőséghátrányt is összeszedte, Tóth Pál pedig a futópár elkapkodott cseréjével döntetlenre rontotta ígéretes állását. Közben Kovács Dániel - nem egyértelmű állásban - is biztosabbnak látta a döntetlent. 

 

   Ifjúsági játékosaink: Klenóczky Dániel és Patai Péter szerezték a két győzelmünket.
A következő szezonban talán már nagyobb feladat is vár rájuk.

 Három parti maradt a végére biztató állásokkal, amelyek révén még mindig reménykedhettünk egy döntetlen körüli végeredményben. Ezekből annyi valósult meg, hogy Klenóczky Dániel nagyobb tudása végül érvényesült, előbb gyalogelőnye lett, majd ellenfele a mattot is megkapta az alapsoron. Kovács Zsolt minőséget áldozva sem tudta áttörni ellenfele gyenge királyszárnyát, amelyet igen szívósan védett, s közben a vezérszárnyon Zsoltnak kellett a sötét bástyák fenyegetésével szembesülnie. A kikényszerített cserék után az anyagi hátrány megmaradt, a remény a pontszerzésre pedig elúszott.
  Ezúttal is egy ifistánk, Bíró Máté maradt a végére. Ellenfele többszöri döntetlen ajánlatát is visszautasította, láthatóan nagyon szeretett volna nyerni. Átmenetileg sikerült is gyalogot nyernie, de egy elkapkodott vezércserével gyorsan vissza is adta azt. Láthatóan egy olyan rögzített gyalogszerkezetű állás jött létre, hogy aki túlerőlteti, még veszíthet is. Mintegy 4 és fél órányi pozícióharc után sajnos Máté nem bírta tovább figyelemmel, mert csúnyán elnézte a huszárját. Léptek még párat, de már esélytelenül.

  Csakúgy, mint az előző fordulóban, most is 7,5 - 4,5 -re vesztettünk, de a játszmáinkban ismét benne maradt 1,5-2 pont. Kár, mert mint kiderült, az Andornaktálya a pásztói vereségével akár még megelőzhető is lett volna. Így végül 58,5 ponttal a 9. helyen végeztünk, amivel újoncként azért összességében véve elégedettek lehetünk. A Pásztói SE győzelme ellenére a 12., utolsó helyen fejezte be a bajnokságot, reméljük a bennmaradás sikerül nekik.   A bajnokság végeredménye

  Salgótarjáni TSE - Pestszentlőrinc SK   4.5 - 7.5

 
  Cím Élő Salgótarjáni TSE   Eredmény   Pestszentlőrinc SK Élő Cím
1. FM 2254 Egyed András 1/2 - 1/2 Szekeres Tibor 2100  
2.   2128 Kovács Zsolt 0 - 1 Örtel Endre 2169 FM
3. FM 2128 Frink Ferenc 1/2 - 1/2 Bokros István 2118  
4.   2096 Frink Szabolcs 1/2 - 1/2 Sugár Károly 2154  
5.   1940 Miklós Dániel 0 - 1 Török Tamás Titusz 2139  
6.   1869 Szabó Ervin 0 - 1 Mezei Csaba 2067  
7.   1916 Szarvas Sándor 0 - 1 Matuska Miklós 2024  
8.   1882 Kovács Dániel 1/2 - 1/2 Hidvégi Attila 2046  
9.   1957 Tóth Pál 1/2 - 1/2 Csollák Károly 2016  
10.   1774 Patai Péter 1 - 0 Bertók Béla 1970  
11.   1581 Klenóczky Dániel 1 - 0 Geresdi Horváth Ágoston 1279  
12.   1469 Bíró Máté 0 - 1 Szivák András    
 
   A táblázatban a szeptemberi Élő-pontszámok szerepelnek.  

Kemény dió volt a Műegyetem csapata

  Április 3-án került sor az NB II 10. fordulójára. Csapatunkra nem kis próbatétel várt, mert Budapesten a dobogós helyért versenyt futó MAFC látott bennünket vendégül.
  Az első 2 tábla kivételével ellenfelünk minden táblán magasabb érékszámmal rendelkező versenyzőt vonultatott fel, több táblán 200 körüli különbség is volt, mindez nem sok jót sejtetett. 

A mérkőzés egy viszonylag gyors döntetlennel kezdődött. Frink Ferenc - bár szokásához híven cseljátékkal nyitott - a biztos fél pontot választotta magasabb Élő-pontú ellenfele ellen. Nem sokkal később Dávid Máté is döntetlenben egyezett meg esélyesebbnek tűnő, rutinos ellenfelével, ezzel már neki is lett a bajnokságban egy jegyezhető eredménye. Az 1-1 nem volt rossz kezdés és néhány táblán egész biztatóan kezdtünk állni. Mede István, Kovács Dani és Patai Peti is jobban jött ki a megnyitásból, egyedül Szarvas Sándor került hamar hátrányba. Ez utóbbiban sajnos lépésről lépésre kevesebb reményünk lett és már aláírható volt a vereség. A tavasz folyamán először beszálló első táblásunk viszont ismét mintaértékű partit játszott, a sziciliai védelemből leckét adott a pesti csapat éltáblásának és viszonylag gyorsan megadásra is késztette. Kovács Dániel nem játszotta pontosan a megnyitást, de meglepő módon ellenfele még annyira sem volt otthon az általa választott változatban, mint ő. Dani át is vette a kezdeményezést és királyszárnyi támadása ellen nem volt ellenszer. Dani újabb győzelmével az utolsó fordulótól függetlenül már csapatunk legjobb pontszerzője lett, egyelőre 10/6,5-et teljesített.

  Kutas Balázs sajnos minőséghátrányba került és az állás sem adott semmi ellenértéket. Fiatal játékosunk ezúttal meglepően simán vesztett, ennél már sokkal biztatóbb játékot is produkált az NB II-ben. Egyed András egyre kellemetlenebb helyzetbe bonyolódott, ellenfele nem fogadta el a döntetlen ajánlatot, rutinos mesterünk hibázott a nehéz állásban és elszenvedte a bajnokság során első vereségét. Szabó Ervin sokáig a pontszerzés reményében játszhatott. Izolált középső gyalogját a vezérszárnyi gyalogtöbblet ellensúlyozni látszott. A többletből viszont váratlanul hiány lett, a gyalogok "elolvadtak" és vesztett végjáték jött ki belőle. Lenkó Csaba és a két ifjúsági játékosunk partija maradt a végére. Lőrik Gergő újoncként mutatkozott be az NB II-es csapatban. Végig kiegyensúlyozott állást tartott, ellenfele viszont a nyerési lehetőség keresése közben súlyos időzavarba került, s Gergőtől is rutintalanabbul viselkedve "leesett", azaz idővel vesztett. Lenkó Csaba partija sokáig egyenlő erők küzdelmét hozta, azonban játékosunk gyalogot veszett, majd meglepő módon lecserélte a megmaradt bástyát és huszárt és maradt egy vesztett gyalogvégjáték. Patai Péter betegen utazva és asztalhoz ülve is remek állást hozott ki a szezonban eddig minden partiját megnyerő ellenfele ellen, aki viszont ezúttal kénytelen volt királyával vándorútra kelni. Sajnos azonban Péter az állás nyitása helyett zárt gyalogszerkezetet alakított ki, vezére ott ragadt az ellenfél táborában és tisztvesztés lett a támadás vége. Az állás még ezután sem volt egyértelmű, de a folyamatos egyszerűsítésekkel elfogyott a remény is.

Kovács Dániel lett a bajnoki idényben a legjobb pontszerzőnk

  Sajnos ezen a mérkőzésen is elment néhány parti, amelyben szerezhettünk volna pontot, mert a hibákat magunkkal hoztuk az előző fordulóból. A megszerzett 4,5 pont nem volt elég a 8. hely megtartásához, de megmaradt az esélyünk, hogy az utolsó fordulóban legalább a 9. helyet meg tudjuk tartani.  Április 17-én, az utolsó fordulóban a Pestszentlőrincet fogadjuk, egy szoros eredmény elég lehet a 9. helyhez.

 MAFC - Salgótarjáni TSE    7.5 - 4.5 

 
  Cím Élő MAFC   Eredmény   Salgótarjáni TSE Élő Cím
1. FM 2221 Horváth Gábor 0 - 1 Mede István 2274 FM
2. FM 2211 Franchini Gabriele 1 - 0 Egyed András 2254 FM
3.   2180 Zanaty Zsolt 1/2 - 1/2 Frink Ferenc 2128 FM
4. FM 2071 dr. Lakó László 1/2 - 1/2 Dávid Máté 1947  
5.   2053 Vass István 1 - 0 Lenkó Csaba 1952  
6.   2107 H. Göblyös György 1 - 0 Szabó Ervin 1869  
7.   2135 Szabó Janos 1 - 0 Szarvas Sándor 1916  
8.   2096 Jr. Halász Csaba 0 - 1 Kovács Dániel 1882  
9.   2050 Bánházi István 1/2 - 1/2 Tóth Pál 1957  
10.   1993 Sándor József 1 - 0 Kutas Balázs 1794  
11.   1984 Kaufmann Péter 1 - 0 Patai Péter 1774  
12.   1546 Birovecz Ben Jordán 0 - 1 Lőrik Gergő    
 

Tartalékos összeállításban szenvedtünk fájó vereséget

  Március 20-án az NB II 9. fordulójában fogadtuk itthon a Gödöllői SBE csapatát. A forduló előtt még utolsó helyen álló ellenfelünk ellen reménykedtünk, hogy meglesz a bajnokságban a negyedik csapatgyőzelmünk is. Sajnos ezúttal nagyon sok hiányzónk volt, köztük négy olyan (Mede István, Kovács Zsolt, Tóth Pál, Kutas Balázs), aki eddig 50 százalék felett teljesített. Még ennek ellenére is az Élő-pontszámok alapján a javunkra billent a mérleg nyelve, bár szoros eredményre volt kilátás. Nem lett az, s ezt mi bántuk.

  A kezdet még nem volt annyira rossz. Kovács Dániel hamar fölényes állásba került és nyert, s bár Lenkó Csaba is gyorsan vesztett, az eredmény 1-1 volt, s több parti is előnyösebben alakult számunkra. Frink Ferencnek és Miklós Dánielnek is esélyes támadó állása jött létre, Patai Péter és Bíró Máté is gyalogelőnyre tett szert, nekem (Patai József) pedig viszonylag hamar sikerült nyerhető végjátékra lebonyolítanom az állást. Hátrányosabbnak talán csak Szarvas Sándor állása tűnt, a többi partiban sokáig egyenlő körüli hadállások voltak. Az előnyösebb helyzetekből annyi valósult meg, hogy Bíró Máté megszerezte első NB II-es győzelmét és én is "behúztam" az értékszámok alapján kötelezőnek tűnő győzelmet.

  Aztán "zsinórban" jött a hidegzuhany! Szabó Ervin döntetlent sejtető állásban idővel vesztett úgy, hogy ellenfele volt lépésen, Ervin valószínűleg nem jól nyomta le az óra gombját. Frink Ferenc bástyát nézett el, Miklós Dániel támadása nem ütött át és hátrányba került, Patai Péter időzavarban a gyalogelőnyét tiszthátrányra cserélte. Szarvas Sándor sem tudta megmenti állását, majd Frink Szabolcs is tisztet vesztett. Szabolcs és Péter tiszthátrányban is küzdött, voltak is még ellenesélyeik, sőt Péternek szabadgyalogja lett, ami tarthatta volna a remit, de elbuktuk ezeket a partikat is. 

Egyed András (balról) eddig is veretlen volt az 1-2. táblán, most egy bravúros győzelemmel koronázta meg eddigi teljesítményét

  Két parti maradt még, amiben reménykedhettünk. Klenóczky Dánielnek sikerült gyalogot nyernie, le is szorította ellenfelét, majd ő is hibázott és döntetlenre rontotta a nyerhető végjátékát. Az első táblán a két mester Egyed András és Bándy Attila sokáig kiegyenlített csatát vívott. Egyikőjük sem nyugodott azonban bele a döntetlenbe, s ez kivételesen most nekünk jött ki jól. A hosszas pozíció keresésben mesterünk jól használta ki futója mozgékonyságát a huszár ellenében, s az utolsó tisztcsere után királyával előbb tudott behatolni ellenfele állásába. A kölcsönös gyalogbevitel után vezérvégjáték majd újra gyalogvégjáték jött létre, ez utóbbiban már ellenfelünknek nem volt mentsége. Több, mint ötórás, példaértékű játszma volt!

  Bár a végén mi örültünk Egyed András szép győzelmének, összességében keserű szájízzel mehettünk haza, hiszen a mezőny leggyengébbnek tűnő csapatától szenvedtünk vereséget. A forduló eredményei számunkra szerencsésen alakultak, így maradtunk a 8. helyen, amit - tekintettel a hátralévő ellenfeleinkre - nem lesz könnyű megtartani. Április 3-án az igen jó erőkből álló MAFC csapatához látogatunk, ahol nem engedhetünk meg magunknak ennyire figyelmetlen játékot.

Salgótarjáni TSE 4.5 - 7.5 GSBE 

 
    Cím Élő Salgótarjáni TSE   Eredmény   GSBE Élő Cím
1.   FM 2254 Egyed András 1 - 0 Bándy Attila 2350 FM
2.   FM 2128 Frink Ferenc 0 - 1 Veréb Gábor 2173  
3.     2096 Frink Szabolcs 0 - 1 Nagyajtai Gábor 2158  
4.     1940 Miklós Dániel 0 - 1 Sillye Kálmán 2071  
5.     1952 Lenkó Csaba 0 - 1 Kozma Gábor 1982  
6.     1869 Szabó Ervin 0 - 1 Tóth Máté József 1881  
7.     1916 Szarvas Sándor 0 - 1 Téglás Mátyás 1793  
8.     1882 Kovács Dániel 1 - 0 Fehér Mihály 1675  
9.     1774 Patai Péter 0 - 1 Törőcsik József 1637  
10.     1867 Patai József 1 - 0 Pervai László 1399  
11.     1581 Klenóczky Dániel 1/2 - 1/2 Szűcs Lajos    
12.     1469 Bíró Máté 1 - 0 Molnár László (1670)
A táblázatban a szeptember 1-jei Élő-pontok szerepelnek. A játékos nevére kattintva megtekinthető az aktuális értékszám.

 

Jászberényben arattunk bravúros győzelmet

Hat partit nyertünk meg a fiatalok vezérletével

  Február 28-án Jászberényben szerepelt az NB II-es csapatunk. Bár most is voltak hiányzóink, szerencsénkre ellenfelünk sem a legerősebb összeállításban szerepelt, s még tőlünk is fiatalabb csapattal, 5 ifjúsági játékost felvonultatva álltak ki. Egy szoros eredményben reménykedtünk, amellyel megerősíthettük helyünket a középmezőny végén.

Már a megnyitások is érdekes partikat ígértek, alig volt olyan parti amelyben a szokványos mederben folytak volna az első lépések. Ahogy telt az idő, egyre bizakodóbbak lettünk. Főként a világossal vezetett táblákon kezdtünk jobban állni, de sötéttel is akadtak előnyösebb állások. Klenóczky Dani már a megnyitásban gyalogelőnyt szerzett, Kovács Zsolt és Frink Szabolcs is sötéttel került reményt keltő helyzetbe. Aztán mégis világossal kezdtük el gyűjteni a pontokat. Kutas Balázs nyitotta a sort egy magabiztosan vezetett játszmával. S jöttek a Dánielek pillanatai. Kovács Dániel és Miklós Dániel támadása is átütött, döntő anyagi előnyt szereztek, Klenóczky Dániel pedig hamar tudott lebonyolítani nyerhető végjátékra, amit ügyesen döntésre is vitt. Patai Péter is előnyben volt már, amikor ellenfele döntő hibával saját magát végezte ki. Kovács Zsolt átmenetileg tisztelőnybe került egy zűrzavaros állásban, sajnos azonban az előny egy elnézéssel odalett, s maradt a döntetlen. A partik felének volt vége és öt ponttal, 5,5 - 0,5 -re vezettünk! Tóth Pál állásából élénk tisztjáték és cserék után nem jött ki több a reminél. Patai Tamás partija viszont "elment" az elkövetett több pontatlanságon. Így is 6-2 volt az eredmény és egyik hátralévő partiban sem álltunk vesztésre. Egyed András az első táblán hosszas próbálkozás után végül belenyugodott a döntetlenbe. Frink Szabolcs partijában ért bennünket a hidegzuhany. Gyalogelőnye volt, az állás sem tűnt hátrányosabbnak, amikor rosszul cserélt bástyát és királyállása váratlanul védhetetlen lett. Frink Ferenc viszont a szokásos cifra állásából kihozott egy gyalogelőnyös végjátékot, amit több, mint négyórás csatában, mesterhez méltó játékkal érvényesített.
A leghosszabb csatát ezúttal Szarvas Sándor vívta. A négy és fél órás küzdelem közben sokáig bíztunk a pontszerzésben, amikor már nehezebb állásba került, akkor is megpróbálkozott  még egy trükkel, de sajnos ellenfele a hosszú csata végén is megtalálta a helyes folytatást, így az utolsó partiban már nem szereztünk pontot.  3 pontos győzelem a vége, amely messze felülmúlta várakozásunkat. 

 Kutas Balázs szerezte Jászberényben az első győzelmünket

    Győzelmünkkel a 8. helyre léptünk előre, de ami ennél is fontosabb, hogy nagy lépést tettünk a biztos bennmaradás felé, hiszen a Gödöllő előtt 11,5 pont az előnyünk. A másik nógrádi csapat, az ezúttal is nagyarányú vereséget szenvedő pásztóiak előtt is 10,5 ponttal vezetünk.  Folytatás március 20-án, amikor az utolsó helyen álló Gödöllő csapatát fogadjuk.

  Jászberényi Sakk Kör  -  Salgótarjáni TSE  4.5 - 7.5

 

    Cím Élő Jászberényi Sakk Kör   Eredmény   Salgótarjáni TSE Élő Cím
1.   FM 2144 Juhász Béla 1/2 - 1/2 Egyed András 2254 FM
2.   FM 2234 Sinka István 1/2 - 1/2 Kovács Zsolt 2128  
3.     2174 Tajti Sándor 0 - 1 Frink Ferenc 2128 FM
4.     2106 Mizsei János 1 - 0 Frink Szabolcs 2096  
5.     1972 Nagy Ferenc 0 - 1 Miklós Dániel 1940  
6.     2078 Hőgye Imre 1 - 0 Szarvas Sándor 1916  
7.     1926 Farkas István 0 - 1 Kovács Dániel 1882  
8.     1784 Pécsi Roland 1/2 - 1/2 Tóth Pál 1957  
9.     1931 Társi Miklós 0 - 1 Kutas Balázs 1794  
10.     1727 Baranyi Róbert 1 - 0 Patai Tamás 1787  
11.     1726 Csatári Dominik 0 - 1 Patai Péter 1774  
12.     1532 Száraz Szabolcs 0 - 1 Klenóczky Dániel 1581

Megszorongattuk az NB II listavezetőjét

  Február 14-én fogadtuk a Sportcsarnok kistanácstermében az NB II Erkel csoportját vezető Honvéd Auróra SE csapatát. Korábban is tudtuk már, hogy ez egy nehéz meccs lesz, s nem volt túl jó előjel az sem, hogy több hiányzónk is volt. Mede Istvánt a munkahelye, Patai Pétert a betegség, Miklós Dánielt és Dávid Mátét egyéb elfoglaltság tartotta távol a csapattól. Szerencsénkre az ellenfél sem a legerősebb összeállításával szerepelt, otthon hagytak két nemzetközi mestert. Mindezek mellett is minden táblán ők voltak nagyobb értékszámmal, méghozzá általában igen nagy különbséggel.
  

  De a csapatunk igazi csapat volt ezen a napon. Senki sem ült le megszeppenve, s a táblák többségén bátor játékkal leptük meg ellenfelünket. Gyors szalonremi most nem volt, de néhány küzdelmes döntetlennel mégis elkezdtük a pontgyűjtést. Lenkó Csaba nyitotta a sort, majd Szabó Ervin biztató állása végződött pontosztozkodással. Egyed András az első táblán a tőle megszokott stabil játékkal hozta a fél pontot. Bíró Máté nehéz csatára készülve ült asztalhoz, aztán a parti közben jelentős előny hullott az ölébe, de ellenfele örökös sakkal mégis tartani tudta a döntetlent. Kovács Dániel az ellenfél csapatvezetőjét fogta ki, talán emiatt sem vállalta a kínálkozó áldozatot, a fél pontnak azonban így is örültünk.

  Két megnyert játszmánkért minden dicséretet megérdemel Patai Tamás és Tóth Pál.  Tamás felkészülésének köszönhetően már a megnyitásban jobb állásra tett szert, s határozott, magabiztos játékkal szerezte élete első NB II-es győzelmét. A 72. évében járó Tóth Pál a tőle megszokott stílusban bátor tisztáldozattal védhetetlen támadáshoz jutott, s szép győzelmet aratott.

  Sajnos Kovács Zsoltnak mindez nem sikerült. Nemzetközi mester ellenfele ellen is reményt keltő támadást tudott kezdeni, ami azonban nem lett kellőképpen átütő. Riválisa ellentámadást indított, majd feladványszerű bonyodalmak után előnyösebb végjátékra bonyolított le. A feladvány Frink Ferenc partijában is megvolt, ellenfele 40 perc gondolkodás után sem tudott igazán jót lépni, de mesterünk - tőle szokatlan módon - durván elnézett egy vezérrel történő beütést, tiszthátrányba került és a végjátéka veszve volt. 

  Kutas Balázs egy változatos partiban gyaloghátrányos, de látszólag menthető bástyavégjátékot kapott, aztán belelépett a kötelező cserébe és vége lett. Frink Szabolcs a szintén nógrádi, de sajnos az ellenfelet erősítő Görcsi Gábort kapta. Szabolcs nagy küzdő, de az ifjú mester egyre inkább túljátszotta őt, s nem volt mentség.

 Klenóczky Dániel maradt a végére. Nagy csatát vívott a korosztályos országos bajnok ellen. Gyalogvégjátékát már-már vesztettnek hittük, váratlan lépésére azonban ellenfele is zavarba jött, s némi szerencsével az 5. óra végére meglett a döntetlen.

Patai Tamás első győzelmét szerezte

  Kétpontos vereség - az elején nagyon elfogadtuk volna. A látottak alapján viszont akár 1 - 1,5 pont is "bennemaradt" a csapatunkban. A megszerzett 5 pont viszont jól jöhet a végén a biztos bennmaradásért vívott harcunkban. A 7. forduló után 37,5 ponttal maradtunk a 9. helyen a 12 csapatos mezőnyben.  

Salgótarjáni TSE - Honvéd Auróra SE   5 - 7

Cím Élő Salgótarjáni TSE   Eredmény   HASE Élő Cím
FM 2254 Egyed András 1/2 - 1/2 dr. Liptay László 2311 IM
  2128 Kovács Zsolt 0 - 1 Rigó János 2233 IM
FM 2128 Frink Ferenc 0 - 1 dr. Szabó Zsolt 2279  
  2096 Frink Szabolcs 0 - 1 Görcsi Gábor 2220  
  1952 Lenkó Csaba 1/2 - 1/2 Kertész Zsolt 2067  
  1869 Szabó Ervin 1/2 - 1/2 Murin János 2106  
  1882 Kovács Dániel 1/2 - 1/2 Marti György 2142 FM
  1957 Tóth Pál 1 - 0 Kozma Edit 1988 WFM
  1794 Kutas Balázs 0 - 1 Demjén Attila 1980  
  1787 Patai Tamás 1 - 0 Rabovszky György 1852  
  1581 Klenóczky Dániel 1/2 - 1/2 Kovács Judit 1932  
  1469 Bíró Máté 1/2 - 1/2 Csetneki Márk 1873
  A táblázatban az erősorrend összeállításakor érvényes, szeptember 1-i értékszámok szerepelnek.

  A 8. fordulóban február 28-án Jászberénybe látogatunk, előtte 21-én Egerben a 2. csapatunk játszik a Heves megyei csapatbajnokságban az Andornaktálya II és a Hatvan ellen.

A kilencedik helyen töltjük a téli pihenőt

Szoros meccsen  szenvedtünk vereséget Andornaktályán

  Az NB II-es őszi szezon zárófordulójára december 6-án került sor, csapatunk ismét idegenben, ezúttal Andornaktályán szerepelt.
Csapatunk sajnos most is foghíjas volt, leginkább első táblásunk, Mede István hiányát éreztük meg, hiszen így mindenki egy táblával feljebb került, de az alsó táblák szereplését elnézve Kutas Balázs és Klenóczky Dániel jelenléte is jót tett volna a csapatnak.

A mérkőzés baráti hangulatban kezdődött, a Mikulás nap alkalmából a két csapat megajándékozta egymást egy-egy aprósággal. Viszont nem túl örömteli módon, egy szalonremivel folytatódtak az események, amiben a legváratlanabb az volt, hogy az eddig a küzdeni tudása miatt dicsért Szabó Ervin volt részünkről az "elkövető". Rettentően rosszul fejlődött világossal Klenóczky Sándor, pedig az ellenfél talán "legverhetőbbnek" tűnő játékosát kapta.  A kijött állás tükrében sajnos elégedettnek kell lennünk a bekövetkezett gyors döntetlennel, ami azért végül is kicsit csalódás volt.

  Több táblán is kezdtünk rosszabbul állni. A két - láthatóan fásultan játszó - egyetemistánk, Miklós Dániel és Patai Tamás állásában is gyengeségek keletkeztek. Az újoncként bemutatkozó és a megnyitásban biztatóan fejlődő Bíró Máté tisztet vesztett a középjáték elején, s látható volt, hogy már nincs visszaút. Két mesterünk, Egyed András és Frink Ferenc viszont szemmel láthatóan megalkuvás nélküli játékra készült fel. Első táblásunk bár pozíciósan, de a legvégsőkig játszotta a partiját, a végjátékban kiharcolt gyalogelőnyét viszont már nem lehetett érvényesíteni. A Palóc Varázsló a tőle megszokott éles állást hozott létre, amiben azonban most ő hibázott, s a meggyengült királyállása már nem volt védhető. Mindkét mesterünket megilleti az elismerés a győzni akarásukért, reméljük segítenek abban, hogy előbb-utóbb a teljes csapatra jellemző legyen ez a morál. 

  De már most is ez a jellemzőbb a csapatunkra. Itt vannak például a Kovács testvérek, a veterán Tóth Pál, vagy éppen Frink Szabolcs. Egyiküknek sem kellett azt mondani: "Nyerésre játssz!", ment ez anélkül is. Mindannyian ügyesen bonyolították az állást és késztették ellenfelüket hibázásra. Sajnos Pali bácsinak már nem sikerült a minőségelőnyt győzelemre váltani, a többi 3 partit viszont tisztfóros állással nyertük. Emeljük ki a három győzelemből Kovács Dániel játékát, aki mintaszerűen használta ki szabadgyalogjának erejét, s nyerte le ellenfele leszorított huszárját. Közben elment viszont Bíró Máté és Miklós Dániel meccse is, Patai Péter pedig stabil játékkal döntetlent harcolt ki rutinos ellenfele ellen. Egyenlő volt az állás, még Patai Tamás küzdött gyaloghátrányos bástyavégjátékban a döntetlenért. A pontszerzés azonban lépésről lépésre messzebb került, nem volt már elkerülhető fiatal játékosunk veresége. A vége így 6,5 - 5,5 oda, s a látottak függvényében ne legyünk elégedetlenek.

  A bajnokság félidejéhez érkeztünk és a 12 csapatos mezőnyben újoncként a 9. helyen várjuk a február 14-i folytatást, ahol az éllovas Honvéd Auróra SE lesz a vendégünk.

  A bajnokság állása. Kattints ide!

 

  Ejtsünk néhány szót az eddigi teljesítményekről. Legelőször ki kell emelnünk Kovács Zsolt teljesítményét, aki a 2-3. táblákon játszva 4/3-mal 75 %-os teljesítményt nyújtott, s az éltáblákon megszerzett 3 győzelme példaértékű a csapat számára. Ötven százalék felett hozott pontot az első táblán mesterünk, Mede István is 4/2,5 ponttal. NB II-es újonc ifijeinknek sincs oka szégyenkezni. Patai Péter 6/3,5 ponttal pillanatnyilag a legjobb pontszerzőnk, alig marad el tőle 5/3-mal a 6. fordulót betegség miatt kihagyó Klenóczky Dániel. Ebbe a kategóriába sorolhatjuk még Kutas Balázst, aki kiegyensúlyozott teljesítménnyel szerzett 4/2,5-et.
  Épp 50 %-on állnak többen is : Egyed András, Miklós Dániel, Kovács Dániel, Tóth Pál, Klenóczky Sándor. Miklós Dani teljesítménye remek kezdés (3/2,5) után, valószínűleg az egyetemi tanulmányok miatt esett vissza. Mindenképpen dicséretet érdemel Frink Szabolcs, aki harcos játékának köszönheti a 6 partiból a 3-4. táblán szerzett 2,5 pontját.
  Általában a többiek küzdeni akarására sem lehet panasz, néha azonban volt kivétel ez alól is. Néhány csapattagunknak még nem árt kicsit erősíteni, mert nem mindenkinek sikerült felvennie az NB II ritmusát. A statisztikákat átnézve kicsit elszomorító, hogy a lehetőséget kapott 18 csapattagból 10 nyeretlen maradt az őszi fordulókban, reméljük, a bajnokság végére biztatóbb lesz ez a kimutatás  is.

  Részletes statisztikáért kattints ide.

  A csapat összteljesítménye nem rossz, a jelenlegi pozíciónk alapján, valamint a saját és a vetélytársaink sorsolását is figyelembe véve joggal remélhetjük, hogy elkerüljük az utolsó helyet, s ezzel teljesítjük azt, ami egy újonc csapatnak a mindenkori alapcélja: a bennmaradást. Ennek eléréséhez várnak még ránk nagy csaták. Addig is mindenkinek érdemes még edzeni, képezni magát, amire itt lesz például a II. Bódi Tamás emlékverseny is.

Kovács Zsolt szereplése, stílusa minta értékű

   Andornaktáklya SE -Salgótarjáni TSE  6,5 - 5,5 

    Cím Élő Andornaktálya SE   Eredmény   Salgótarjáni TSE Élő Cím
1.     2105 Paál Attila 1/2 - 1/2 Egyed András 2254 FM
2.     2087 Pap András 0 - 1 Kovács Zsolt 2128  
3.     2140 Bakos Levente 1 - 0 Frink Ferenc 2128 FM
4.     1997 Paál András 0 - 1 Frink Szabolcs 2096  
5.     2044 Hevesi Zoltán 1 - 0 Miklós Dániel 1940  
6.     1937 Jr. Vámosi László 1/2 - 1/2 Szabó Ervin 1869  
7.     2009 Malik András 0 - 1 Kovács Dániel 1882  
8.     1845 Czajner Gábor 1/2 - 1/2 Tóth Pál 1957  
9.     1892 Barta Zoltán 1 - 0 Patai Tamás 1787  
10.     1912 Vaskó Imre 1/2 - 1/2 Patai Péter 1774  
11.     1799 Molnár Dániel 1/2 - 1/2 Klenóczky Sándor 1873  
12.     1633 Paál Márton 1 - 0 Bíró Máté 1469
        A táblázatban a szeptember 1-jén érvényes Élő-pontok szerepelnek!  

 

Vereség Budapesten az MTK II-től

  November 29-én NB II-es csapatunk a dobogóra esélyes MTK Budapest II  csapatához látogatott. Sajnos a hazaiak erősebben álltak ki, mint azt az elmúlt két forduló alapján vártuk volna, nálunk viszont most is volt több hiányzó, így sajnos ismét a középső táblákon nem tudtuk "megfogni" az ellenfelet. A 4-8. táblán zajló 5 partiban egy fél pontot sikerült szerezni. A meccs azért nem volt olyan sima a hazaiaknak, hiszen több parti is közel 5 órás küzdelem után ért csak véget.
  Az 5 mérkőzésen szerzett 27 pontunkkal a 9. helyen állunk a 12 csapatos mezőnyben. Részletes táblázat itt.
 December 6-án Andornaktályán fejezzük be az őszi szezont. Számunkra a tét az, hogy a középmezőny végén, vagy a kiesőjelöltek zónájában töltjük-e a téli pihenőt. Utóbbi elkerüléséhez legalább egy döntetlen körüli eredményt kellene elérnünk a néhány éve már stabil NB II-esnek számító vetélytársunk ellen.

 
 
    Cím Élő MTK Budapest II.   Eredmény   Salgótarjáni TSE Élő Cím
1.     2150 Laza Szabolcs 0 - 1 Mede István 2274 FM
2.   WFM 2087 Terbe Zsuzsanna 1/2 - 1/2 Egyed András 2254 FM
3.     2057 Fodor Balázs 1/2 - 1/2 Frink Ferenc 2128 FM
4.   FM 2078 Mihók László 1 - 0 Frink Szabolcs 2096  
5.     2114 Rozgonyi Áron 1 - 0 Dávid Máté 1947  
6.     2098 Vitályos Márton 1/2 - 1/2 Szabó Ervin 1869  
7.     2009 Márta Dominik 1 - 0 Szarvas Sándor 1916  
8.     1979 Tóth-Katona Tamás 1 - 0 Kovács Dániel 1882  
9.     1944 Retkes Péter 1/2 - 1/2 Kutas Balázs 1794  
10.     1932 Schreuder Peters Misja 1 - 0 Patai Péter 1769  
11.     1763 Gehér Koppány 1/2 - 1/2 Klenóczky Sándor 1873  
12.     1666 Hortobágyi Attila 0 - 1 Klenóczky Dániel 1581