Rögtönzött csapatversennyel zártuk az évet a Gagarinban

 

 


   November 26-ára az őszi háziversenyünket terveztük, de a sok hiányzó miatt nem tartottuk meg, bízva abban, hogy lesz még lehetőségünk pótolni a vetélkedést. A jelenlévők viszont versenyre készültek, ezért - hogy ők se legyenek csalódottak - megszületett egy csapatverseny ötlete.

 

   Két felnőttel kiegészülve 4 db 3 fős csapat alakult ki, ők játszottak körmérkőzést, 2x10 perces játékidővel. A versenyen a többség most játszott először sakkórával és még az is újdonság volt számukra, hogy mik a szabályai egy sakkversenynek. Tapasztalat szerzésére és egy versengéssel egybekötött szórakozásra mindenképpen jó volt ez az alkalom.

 

  A győztes a Lengyel István tanár úr vezette csapat (Lengyel István, Szabó Bercel, Tóth Szilárd) lett a lehetséges 9 pontból 6,5-et szerezve, megelőzve a Prepelita Kevin, Bakos Dávid, Gyenes Ákos triót.
  A másik két csapat - Kis Attila, Géczi Gordon, Smida Ádám  és Nagy Erik, Fiser Áron, Czene Balázs - is szorgalmasan gyűjtötte a pontokat, de a szerencse ezúttal nem mindig állt melléjük.

 

  Decemberben a járvány miatt kényszerszünet jön, folytatás remélhetőleg januárban.