Elúszott a veretlenség, de tartjuk a második helyet

  Január 26-án került sorra Egerben a Heves megyei felnőtt csapatbajnokság 7-8. fordulója. Erősen tartalékos csapattal érkeztünk, hiszen többek között két mesterünk, Görcsi Gábor és Frink Ferenc sem tudott velünk tartani.
  A mesterek hiánya a délelőtti, Heves elleni mérkőzésünkön ki is ütközött, hiszen ellenfelünk az éltáblákon erős játékosokat (Bakos Balázs, Tóth Dániel, Éberth Zoltán) tudott felvonultatni. Az első három táblán vesztettünk is, ráadásul kettőn elég simán, egyedül Patai Péter tudta kicsit megdolgoztatni a teljes pontért Tóth Dánielt. Az alsóbb táblákon viszont kiegyenlített csaták dúltak, amelyekből akár 1-1,5 ponttal többet is kihozhattunk volna. Az utolsó táblán a 12 éves Kovács Rebeka magabiztos játékvezetés után egy nem patt állásban a pattot bemondó ellenfelének és a mellette álló felnőtt csapattársainak esett áldozatul. Volt azért még két szépen megnyert partink, ahol meg is szereztük a teljes pontot Kovács Veronika és Klenóczky Sándor révén. A vége 6,5-3,5 lett oda, ez volt az első vereségünk a bajnokságban.

Kovács Veronika és Klenóczky Sándor is kettősgyőzelemmel segítette csapatunkat

  Délután aztán lehetett vigasztalódni, a hatvani csapatot a hiányzók nélkül is simán vertük. Az első táblát Kovács Dániel egy gyors döntetlennel "megtartotta", lejjebb pedig csak a négy ifistánk között volt kettő, aki nem tudott elbánni ellenfelével. Tegyük hozzá, hogy Vágvölgyi Ádám begipszelt kézzel és a fájdalommal dacolva küzdötte végig mindkét partiját. Szépen nyert Patai Péter, aki tisztáldozat után a tábla közepén gyalogmattal fejezte be a játszmát. Dr. Oláh Zsigmondnak tiszthátrányból sikerült fordítania. Lengyel István egy kiélezett csata után egy érdekes (huszár + gyalogok a bástya ellen) állást nyert meg pontosabb végjáték vezetésével, míg a többi győzelmünk (Klenóczky Sándor, Kormos József, Kovács Veronika) esetében egyszerűen a nagyobb tudással túljátszottuk ellenfeleinket.
Magabiztos 7,5-2,5-es győzelmünk egy percig sem forgott veszélyben.

  A többi eredmény alakulása folytán sikerült maradnunk a 2. helyen. Folytatás február 23-án a Füzesabony és az Egri Vasas ellen.

 BM Hevesi SE - Salgótarjáni TSE 6,5 - 3,5
Nyert: Klenóczky Sándor, Kovács Veronika
Döntetlen: Lengyel István, Kormos József, Kovács Rebeka

Salgótarjáni TSE - Hatvan SK 7,5 - 2,5
Nyert: Patai Péter, Dr. Oláh Zsigmond, Lengyel István, Klenóczky Sándor, Kormos József, Kovács Veronika, Kovács Rebeka (ell.nélk,)
Döntetlen: Kovács Dániel

Részletes táblázatok