- Részletek
- Találatok: 935
Fenyő Blanka 7., Kovács Veronika értékszámos 16., Versegi Tamás 12., Bakos Milán 17., Balogh Bertold 24.
Blanka remekül kezdett, hiszen az első 3-ból 2,5 ponttal állt. Sajnos, utána jött egy megtorpanás, de a verseny végén jó hajrázott és megismételve 2 évvel ezelőtti teljesítményét a 7. helyet elérve szintén díjazott lett.
|
Az aranyérmes Kovács Rebeka Zsófia (balra) és a 7. helyezett Fenyő Blanka |
Kovács Veronika, akire a legnehezebb feladat várt |
|
Bakos Milán a középmezőnyben végzett |
Balogh Bertold az egy évvel idősebbek között állt helyt. |
- Részletek
- Találatok: 1001
Kovács Rebeka Zsófia százszázalékos teljesítménnyel tábladíjas
Az alsós fiúk a 29. helyen végeztek
Március 22-24-én szokás szerint Szombathelyen rendezték az országos csapat diákolimpiát. Salgótarjánt két csapat képviselte, a Gagarin alsós fiú és felsős lánycsapata. A három ötödikesből álló lánycsapat tavaly még az alsósoknál szerepelt nagyszerűen, és szerzett negyedik helyezést.
Most korcsoportot váltva a felsős mezőny legfiatalabb csapataként sem sokkal maradtak el ettől, hiszen úgy lettek hatodikok, hogy az utolsó forduló előtt még negyedikek voltak és a dobogós helyezésért versengtek.
|
Kovács Veronika, Kovács Rebeka Zsófia, Fenyő Blanka Panna |
Kovács Rebeka Zsófia a tábladíjat veszi át |
Ellenfeleik voltak: Nagykáta, Zalaegerszeg, Hajdúböszörmény, Szombathely (a végső győztes, csak a tarjáni csapatot nem tudták legyőzni!), Lauder János Sakkiskola Budapest, Szarvas, Eger, Rácalmás.
![]() |
Az alsós fiúknak nem voltak vérmes reményei, hiszen a négyfős csapatból csak ketten járnak rendszeresen versenyre és a sakktanulással is inkább csak ők foglalkoznak a csapatból. Így is reménykedtünk egy tisztes szereplésben, s kis szerencsével, több türelemmel sikerülhetett is volna. A megszerezhető 32 pontból 11-et szedtek össze, s mivel a mezőny igen tömör lett, így ez csak a 29. helyre lett elegendő. Szégyenkezni nincs okuk, most voltak először országos döntőben, és az ellenfelek is megyei bajnokok, illetve Budapest legjobbjai voltak.
Az egyéni teljesítmények tükrözték a sakkal való foglalkozás mértékét, hiszen a két harmadikos, Balogh Bertold (7/3) és Bakos Milán (7/3,5) jól helytállt az első két táblán, többször is idősebb ellenfél ellen játszva. A 3. táblán viszont még a cserék ellenére sem sikerült pontot szereznie a csapatnak, Szviták Máriót még a szerencse sem segítette ki, a negyedik táblán Szabó Marcell 1,5, Rusznyák Máté 1 pontot szedett össze. Jövőre lehet ez jobb is, de a negyedikesek korcsoportot váltanak, így az első két táblás mellé meg kell találni azokat, akik szintén komolyan gondolkodnak a sakkozásról.
Mindannyiuknak köszönjük a helytállást, a szülőknek az anyagi és időbeli ráfordítást. A lányok nagyszerű teljesítményéhez gratulálunk!
- Részletek
- Találatok: 677
Vereség az éllovastól, győzelem a Hatvan ellen
Március 17-én a 7-8. fordulóval folytatódott a Heves megyei csapatbajnokság. Délelőtt a bajnokaspiráns Füzesabony ellen nem sok szerencsénk volt. Kellemes meglepetés volt viszont Görcsi Gábor jobb állásban elért döntetlenje Hajnal Zoltán nemzetközi mester ellen. Egyetlen győzelmünket a 11 éves Fenyő Blanka szerezte az ifjúsági táblán. Délután a Hatvan ellen egy nagyobb arányú győzelemre is esélyünk lehetett volna, egy-két partiban azonban nem sikerült a jobb állást pontokra váltani. Így is nyertünk, és ezzel megtartottuk a 6. helyünket.
Az utolsó forduló május 5-én lesz, akkor a sereghajtó Maklár ellen játszunk.
Salgótarjáni TSE - Füzesabony SC 1,5 - 8,5
Nyert: Fenyő Blanka
Döntetlen: Görcsi Gábor
Salgótarjáni TSE - Hatvan SK 6,5 - 3,5
Nyert: Görcsi Gábor, Kovács Dániel, Szabó Ervin, Lenkó Csaba (kont.), Klenóczky Sándor, Kovács Rebeka
Döntetlen: Vágvölgyi Ádám
- Részletek
- Találatok: 748
Február 23-án a Táncsics Szakközépiskolában rendeztük a 19. Tarján Kupát. Bár a szokásos pásztói különítmény most nem érkezett meg, csupán hárman jöttek a gyerekcsoportba, a Tarján környékiek most aktívabbak voltak, s végül 16 fős nyílt és 12 fős gyerekcsoporttal indult a verseny. A nyílt csoportban négy lelkes apuka is harcba szállt, így nagy vetélkedés indult a családi különdíjért. Igazi favorit egyik csoportban sem volt, így izgalmas verseny alakult ki.
A gyerekcsoportban a pásztói Oravecz Kinga, a mezőny egyetlen lány tagjaként az első öt forduló után százszázalékosan állt. A végére azonban elfogyott az erő és többen is utolérték. Nagy körbeverések után a verseny végére öten lettek öt pontosak, közöttük csak a Bucholcz-érték döntötte el a sorrendet. Ez Oravecz Kristófnak lett a legmagasabb, így ő nyerte meg a gyermekcsoportot. Remekül helytállt a 9 éves Bakos Milán, aki 4 ponttal az éllovasok mögött végzett. A gyakorlási és tanulási lehetőséget kihasználta az országos diákolimpiára készülő alsós fiúcsapatunk többi tagja is, s láthattunk tőlük biztató partikat is.
A nyílt csoportban a már említett szülőkön kívül is volt új résztvevőnk Dr. Oláh Zsigmond személyében. A lánycsapatunk tagjai először indultak a nyílt csoportban, elsősorban tanulási szándékkal. Ehhez képest elég sok borsot törtek a felnőttek orra alá, olyannyira, hogy Fenyő Blanka az utolsó fordulóban az első táblára került a végső győztes Kovács Dániel ellen, aki viszont újra egyre jobb formában játszik. Csupán Patai Tamás ellen botlott, a többi partiját hozta. A végére már csak Berta István tartotta vele a lépést, s itt is a Bucholcz döntötte el az első hely sorsát. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a remekül bemutatkozó Dr. Oláh Zsigmond állhatott, aki ezzel a legjobb szenior versenyző is lett. A legjobb ifjúságiként a 11 éves Fenyő Blanka végzett, a mutatott játéka alapján teljesen megérdemelten. A családi díj a Bakos családé lett, miután Milán mellett az apuka, Bakos Krisztián is sikeresen gyűjtötte a pontokat.
Eredmények:
Gyerekcsoport:
Lányok: 1. Oravecz Kinga
9 éven aluli fiúk: 1. Bakos Milán, 2. Kis Attila
10 éven aluli fiúk: 1. Balogh Bertold, 2. Rusznyák Máté, 3. Laczkó Ákos
12 éven aluli fiúk: 1. Oravecz Kristóf, 2. Szabó Marcell, 3. Szviták Márió
15 éven aluli fiúk: 1. Rigó László, 2. Holtner Daren, 3. Vágvölgyi Ádám
Nyílt csoport:
1. Kovács Dániel, 2. Berta István, 3. Dr. Oláh Zsigmond, 4. Klenóczky Sándor, 5. Patai Péter, 6. Patai Tamás, 7. Fenyő Blanka, 8. Kis Viktor,...
Ezen belül 18 éven aluli: 1. Fenyő Blanka, 2. Kovács Veronika, Versegi Tamás, 3. Bartus Natália, Kovács Rebeka
Legjobb nem díjas szenior: Kormos József.
Családi különdíj: Bakos Milán, Bakos Krisztián
Részletes táblázatok:
- Részletek
- Találatok: 790
Aranyérmes: Bakos Milán, Balogh Bertold, Kovács Rebeka Zsófia, Kovács Veronika, Versegi Tamás
Ezüstérmes: Szviták Márió, Fenyő Blanka Panna, Kovács Alina Liza, Bronzérmes: Szabó Marcell, Kasléder Dávid
Február 13-án Karancslapujtőn rendezték meg a Gordos Rezső emlékversenyt, amely már hosszú évek óta a megyei egyéni diákolimpia is.
Sakk-klubunkat 20 gyermek képviselte a több, mint száz résztvevővel megrendezett versenyen és a klubtagjaink fele éremmel a nyakában távozhatott.
A legkisebbeknél a fiú I. korcsoportban a korábbi versenyeredmények alapján a tavalyi bajnok Bakos Milán favoritként indult, s ehhez méltón százszázalékos teljesítménnyel nyerte a csoportját. Nagy Balázs Kristóf a 6. helyre futott be. Barna Bence 8., Szőllős Gergely 10., Kiss Attila Viktor 13., Tatár Levente 15. lett. Sajnos Barna Balázs a verseny elején megbetegedett és vissza kellett lépnie.
A fiú II. korcsoportban értük el a legnagyobb sikerünket, hiszen letaroltuk a dobogót. Balogh Bertold pontvesztés nélkül nyerte a kategóriát, egyedül ő győzte le a 2. helyre érkező Szviták Máriót, s csak ellenük vesztett a bronzérmes Szabó Marcell. Egy fél Bucholcz-pont hiányzott az okleveles 6. helyhez Rusznyák Máténak (7). Laczkó Ákos 16. lett a 30 fős mezőnyben.
|
Az alsós fiúk kibérelték a dobogót: Balogh Bertold, Szviták Márió, Szabó Marcell |
A lány II. korcsoportban majdnem ilyen sikeresek voltunk, de csak két indulónk volt. Ez is elegendő volt ahhoz, hogy Kovács Rebeka Zsófia és Fenyő Blanka Panna egymás között döntse el a bajnoki címet. Egymással vívott csatájuk döntetlen lett, mindenki mást legyőztek, így végül a Bucholcz érték döntött, itt is mindössze fél pont különbséggel Rebeka javára.
A lány III. korcsoportban egyedül Kovács Alina Liza kéviselt bennünket, s remekül tette ezt, hiszen mindössze egy partit veszítve lett ezüstérmes.
Az értékszámos lány III. korcsoportban Kovács Veronikára nagy csaták vártak a két pásztói ellenfél ellen. Ő azonban nem ijedt meg a feladattól, s végül hibátlanul, négyből négyet nyerve lett megyei bajnok.
Az értékszámos fiú III-ban nehéz lett volna előre jósolni, Vágvölgyi Ádámnak akár az első helyre is lehetett esélye. Ez a verseny azonban nem igazán sikerült jól, 50 százalékos teljesítménnyel 4. lett.
A fiú IV. kategóriában Kasléder Dávid, egy hibásan beírt eredmény javítása után bronzérmes lett, Gyurcsák András 6. lett.
A fiú VI. korcsoportban Versegi Tamás a korábban , az országos 7. helyezett csapat tagjaként szintén bennünket erősítő Baranyi Levente ellen vívott nagy csatát. Egymás ellen mindkét partijuk döntetlen lett, s mivel a többieket verték, így rájátszásra került sor, amelyben Versegi Tamás szerezte meg a bajnoki címet.
Az iskolák versenyét a legtöbb versenyzőt indító házigazda Karancslapujtő nyerte, a Gagarin a 2., Nógrádmegyer a 3. lett.
![]() |








