Győzelemmel zártunk, a hatodik helyen végeztünk a Heves megyei felnőtt csapatbajnokságban

 Május 5-én a kilencedik fordulóval fejeződött be a Heves megyei felnőtt csapatbajnokság 2018/19-es idénye. A két nógrádi csapat, a Pásztó SE és mi voltunk versenyben a 6. helyért. A pásztóiak meglepetésre vereséget szenvedtek az Egri Vasastól, mi viszont simán vertük az utolsó helyezett Maklárt, így mi szereztük meg a 6. helyet.

  Ellenfelünk csak az első három táblán fejtett ki komolyabb ellenállást, a többi játszmát elég simán és többségében gyorsan nyertük meg. Négy játszmában mattig, kettőben vezérvesztésig játszott az ellenfél, már egy óra elteltével 4-0 volt az eredmény. A végére azért maradt kellemetlen meglepetés. Kovács Dániel még csak kiizzadta a teljes pontot mintegy 3 és fél óra alatt. Előtte azonban Gallai János jobb állást rontott hirtelen vesztésre. Az első táblán Görcsi Gábor egy látszólag egyenlő végjátékot rontott el. Ellenfele a Maklár egyetlen komoly sakkozója, Kiss Pál nemzetközi mester rutinosan ki is használta ifjú mesterünk hibáját és megnyerte a partit. Nagy kár, hiszen Gábor eddig veretlen volt az első táblán. A vége így 8-2 lett a javunkra.
A bajnokságot ismét a Füzesabony nyerte, igaz, ezúttal csak minimális különbséggel az Egri SRSK előtt.

 Salgótarjáni TSE - Maklár SE   8-2
 Nyert: Kovács Dániel, Kutas Balázs, Klenóczky Sándor, Patai József, Kormos József, Kovács Veronika, Vágvölgyi Ádám, Fenyő Blanka.

A bajnokságban elért helyünk volt már jobb is, de figyelembe véve, hogy sikerrel építettünk be gyerekeket a csapatba, akiknek még a tapasztalatszerzés volt az elsődleges cél, nem kell rossznak tartanunk ezt a szereplést.
Egyénileg vendégjátékosunk, Görcsi Gábor FIDE-mester kiemelkedett a csapatból. Nem csak megtartotta az első táblát, hanem a 9 fordulóban szerzett 6 pontjával a csapat legjobb pontszerzője is lett. Kellemes meglepetésre a második legjobb 5 ponttal a 11 éves Fenyő Blanka Panna, aki ezzel az értékszámosokhoz is feliratkozott. Klenóczky Sándor 5/4-gyel, Kovács Dániel 9/4-gyel zárt. Kormos József 3 fordulóban kapott lehetőséget, ezt maximálisan kihasználva mindhármat megnyerte. Vágvölgyi Ádámnak a 8/3,5 már önmagában is biztató, az állásaiban még benne maradt egy-két pont.

Részletes táblázatok 

Kovács Veronika ötödik az országos korcsoportos rapidbajnokságon

  Április 18-20. között rendezték meg Hajdúböszörményben az országos korcsoportos rapidbajnokságot. Egyesületünk először volt képviselve ezen a megmérettetésen, méghozzá négy lelkes gyermek és szüleik révén.

 

  A 12 éven aluli lányok kategóriájában indult a diákolimpián remeklő trió: Fenyő Blanka, Kovács Rebeka és Kovács Veronika. Ez a verseny az utóbbinak sikerült legjobban, főként a fantasztikus első napi szereplésnek köszönhetően, hiszen Veronika 6 forduló után 5 ponttal tisztán állt a 2. helyen. Az ezután következő két rangadót viszont sajnos elvesztette, s az utolsó fordulóbeli győzelme az így is nagyszerű ötödik helyhez volt elég. Pontszámban holtversenyes 3-5., de a rosszabb Bucholcz-érték miatt lecsúszott a dobogóról. Nem szerepelt rosszul a másik két lány sem. Rebeka 4, Blanka 3,5 pontot szerzett a 9 fordulóban, a mezőny tömörsége miatt viszont ez csak a 16., illetve 19. helyet jelentette. Számukra azonban talán jövőre lesz több lehetőség egy jobb helyezésre, mert még ugyanebben a korcsoportban indulhatnak, s nem az egy évvel idősebbek, hanem az egy évvel fiatalabbak ellen.

  A 14 éven aluli fiúk mezőnyében nagyon erős mezőny gyűlt össze, ami a rapid Élő-pontokon még nem is látszódott. A hagyományos értékszámban viszont már többen is 2200 feletti ponttal rendelkeznek, ami ilyen fiatalon elképesztő. Így az előjelek alapján Vágvölgyi Ádám számára inkább a mezőny második fele volt a reális ellenfél, ráadásul ő is az egy évvel idősebbek között kellett, hogy helytálljon. Veronikával ellentétben Ádám nem kezdte jól a versenyt, az első napon olyanok ellen is vesztett, akik ellen már lehetett volna esélye. Szerencsére a verseny végére kicsit magára talált, s végül 3,5 ponttal a 35. lett a 44 fős mezőnyben.

   Az egyéni versenyek után rendezték meg a 6 fordulós csapatbajnokságot. A Salgótarjáni TSE az értékszámok alapján a 14. rajtsorszámot kapta, s ez azt jelentette, hogy a 2. helyen kiemelt Debreceni Sakkiskolát kapták. A 0-4 sajnos borítékolható volt. A sorsolás ezután sem volt kegyes, mert következett még a Maróczy Sakkiskola B csapata és a Nyíregyháza A. Mindkettő ellen remekül helytállt a gárda, a Maróczy elleni 2-2-es döntetlen mindenképpen bravúr volt, a Nyíregyháza ellen pedig csak szoros csatában vesztettek 2,5-1,5-re. Reménykedni lehetett, hogy a hátralévő fordulókra már könnyebb ellenfelek jutnak. Az utolsó játéknapra viszont teljesen kifogyott a szufla a tarjáni gyerekekből. Két váratlanul súlyos vereség és a végére még egy döntetlen sikeredett, amivel végül a mezőny végén, a 25. helyen végzett a csapat. Még a szerencse is ellenük volt, hiszen 3 csapat is csak úgy előzte meg őket, hogy azok erőnyerőként kaptak ajándékba egy-egy döntetlen eredményt. Itt is meg kell említenünk, hogy zömében idősebbek ellen kellett mérkőzniük.

A csapat tagjai balról jobbra: Fenyő Blanka, Vágvölgyi Ádám, Kovács Veronika, Kovács Rebeka

  Köszönet a kis csapatnak és az őket kísérő szülőknek, hogy egyesületünket képviselték a bajnokságon. Kívánunk nekik sok erőt és lelkesedést a folytatáshoz!

Részletes táblázatok:

12 éven aluli lányok

14 éven aluli fiúk

10-14 éves csapat

KOVÁCS REBEKA ORSZÁGOS BAJNOK!

Fenyő Blanka 7., Kovács Veronika értékszámos 16., Versegi Tamás 12., Bakos Milán 17., Balogh Bertold 24.

  Április 6-7-én Miskolcon, az országos egyéni sakk diákolimpián Kovács Rebeka aranyérmes, azaz országos bajnok lett a lány 2. korcsoport amatőr kategóriájában. Ugyanitt Fenyő Blanka a hetedik helyet szerezte meg. Rebeka csupán a 2. fordulóban szenvedett vereséget, azt követően minden partiját megnyerte, így 9/8-cal utasította maga mögé a teljes mezőnyt. Legnagyobb vetélytársát a 7. fordulóban győzte le és vette át tőle a vezetést. Az országos csapatdöntőn tábladíjat érő százszázalékos teljesítményével együtt 17/16 a teljesítménye a két országos döntőn!
  Blanka remekül kezdett, hiszen az első 3-ból 2,5 ponttal állt. Sajnos, utána jött egy megtorpanás, de a verseny végén jó hajrázott és megismételve 2 évvel ezelőtti teljesítményét a 7. helyet elérve szintén díjazott lett.

Az aranyérmes Kovács Rebeka Zsófia (balra) és a 7. helyezett Fenyő Blanka

Kovács Veronika, akire a legnehezebb feladat várt

   A legnehezebb feladat a versenyzői, értékszámos kategóriában lány 3. korcsoportban induló Kovács Veronikára várt, ahol az amatőr kategóriánál jóval erősebb mezőnyben 22-ből a 16. lett. Veronika idén váltott korcsoportot, így az egy évvel idősebbek között kellett megküzdenie minden fél pontért. 9/4-gyel, azaz fél pont híján 50 százalékkal zárta a versenyt, ami várakozáson felüli. Sajnos a rosszabb Bucholcz-érték miatt ez a 16. helyhez lett elég, de így is hat megyei bajnokot utasított maga mögé. A mezőny annyira szoros volt, hogy a 7. helyezettnek fél ponttal lett csak ennél több. A 2007-es születésűek közül csak négyen előzték őt meg.
  Versegi Tamás a fiú 6. korcsoportban kiegyensúlyozott versenyzéssel a 12. helyet érte el.
A fiú 1. korcsoportban Bakos Milán 27 résztvevőből a 17. helyen, a középmezőnyben végzett, Fiú 2. korcsoportban Balogh Bertold 30-ból a 24. lett. Utóbbi szintén az egy évvel idősebbek között harcolt, így mindkettejük teljesítményét dicsérni kell.
  Volt még egy kiemelkedő nógrádi eredmény. Az értékszámos fiú 6. korcsoportban a korábban egy évig az NB2-es csapatunkban szereplő mátraszőlősi Huszár Márk nagyon nívós mezőnyben 5 ponttal a 7. helyen végzett.

  Bakos Milán a középmezőnyben végzett

Balogh Bertold az egy évvel idősebbek között állt helyt.

Mindannyiuk szereplése várakozáson felüli, gratulálunk a szerepléshez!
Sakk-klubunk 11 éves történetében Rebeka az első, aki az országos egyéni döntőben dobogón tudott végezni. Ráadásul annak a tetején!

Részletes táblázatok:

A Gagarin felsős lánycsapata hatodik lett az országos diákolimpián

Kovács Rebeka Zsófia százszázalékos teljesítménnyel tábladíjas
Az alsós fiúk a 29. helyen végeztek

  Március 22-24-én szokás szerint Szombathelyen rendezték az országos csapat diákolimpiát. Salgótarjánt két csapat képviselte, a Gagarin alsós fiú és felsős lánycsapata. A három ötödikesből álló lánycsapat tavaly még az alsósoknál szerepelt nagyszerűen, és szerzett negyedik helyezést.
Most korcsoportot váltva a felsős mezőny legfiatalabb csapataként sem sokkal maradtak el ettől, hiszen úgy lettek hatodikok, hogy az utolsó forduló előtt még negyedikek voltak és a dobogós helyezésért versengtek.

  A lányok a tavalyi évhez képest nagyon sokat fejlődtek és ezt bizonyították is, hiszen a felsős lányoknál is helytálltak.
A 2. legmagasabb Buchholz-értékkel végeztek, azaz végig az élmezőnyben a legjobb játékosokkal játszottak, de sajnos a csapatgyőzelem a hátulról eléjük ugró csapatoknak több volt, pedig az előttük végző Hajdúböszörményt 3-0-ra verték. Általában végigjátszották a teljes játékidőt, sőt tovább is, mert kihasználták a lépésenkénti 3-3 másodperces bónuszidőt.

Kovács Veronika, Kovács Rebeka Zsófia, Fenyő Blanka Panna

 

Kovács Rebeka Zsófia a tábladíjat veszi át

Kovács Rebeka kiemelkedően teljesített, 100%-ot nyújtott a harmadik táblán, azaz mind a nyolc partiját megnyerte.
Az első táblán Kovács Veronika igen magas pontértékű ellenfeleinél is végig kijátszotta a játékidőt, egyszer sem adta meg magát könnyen, a 3,5 pontos teljesítménye majdnem ötven százalék, így tulajdonképpen tartotta az első táblát. Ellenfelei között ott volt a korosztályos EB ezüstérmes Majoros Rózsa is.
Fenyő Blanka is végig játszotta a partikat, nála többször is fordulhatott volna az eredmény az ő javára, de így is három pontot összegyűjtött a második táblán.

Ellenfeleik voltak: Nagykáta, Zalaegerszeg, Hajdúböszörmény, Szombathely (a végső győztes, csak a tarjáni csapatot nem tudták legyőzni!), Lauder János Sakkiskola Budapest, Szarvas, Eger, Rácalmás.

Részletes táblázatok

Az alsós fiúknak nem voltak vérmes reményei, hiszen a négyfős csapatból csak ketten járnak rendszeresen versenyre és a sakktanulással is inkább csak ők foglalkoznak a csapatból. Így is reménykedtünk egy tisztes szereplésben, s kis szerencsével, több türelemmel sikerülhetett is volna. A megszerezhető 32 pontból 11-et szedtek össze, s mivel a mezőny igen tömör lett, így ez csak a 29. helyre lett elegendő. Szégyenkezni nincs okuk, most voltak először országos döntőben, és az ellenfelek is megyei bajnokok, illetve Budapest legjobbjai voltak.
Az egyéni teljesítmények tükrözték a sakkal való foglalkozás mértékét, hiszen a két harmadikos, Balogh Bertold (7/3) és Bakos Milán (7/3,5) jól helytállt az első két táblán, többször is idősebb ellenfél ellen játszva. A 3. táblán viszont még a cserék ellenére sem sikerült pontot szereznie a csapatnak, Szviták Máriót még a szerencse sem segítette ki, a negyedik táblán Szabó Marcell 1,5, Rusznyák Máté 1 pontot szedett össze. Jövőre lehet ez jobb is, de a negyedikesek korcsoportot váltanak, így az első két táblás mellé meg kell találni azokat, akik szintén komolyan gondolkodnak a sakkozásról.

Részletes táblázatok

Mindannyiuknak köszönjük a helytállást, a szülőknek az anyagi és időbeli ráfordítást. A lányok nagyszerű teljesítményéhez gratulálunk!

Tartjuk a hatodik helyet a Heves megyei csapatbajnokságban

Vereség az éllovastól, győzelem a Hatvan ellen

Március 17-én a 7-8. fordulóval folytatódott a Heves megyei csapatbajnokság. Délelőtt a bajnokaspiráns Füzesabony ellen nem sok szerencsénk volt. Kellemes meglepetés volt viszont Görcsi Gábor jobb állásban elért döntetlenje Hajnal Zoltán nemzetközi mester ellen. Egyetlen győzelmünket a 11 éves Fenyő Blanka szerezte az ifjúsági táblán. Délután a Hatvan ellen egy nagyobb arányú győzelemre is esélyünk lehetett volna, egy-két partiban azonban nem sikerült a jobb állást pontokra váltani. Így is nyertünk, és ezzel megtartottuk a 6. helyünket.
Az utolsó forduló május 5-én lesz, akkor a sereghajtó Maklár ellen játszunk.

Salgótarjáni TSE - Füzesabony SC  1,5 - 8,5
Nyert: Fenyő Blanka
Döntetlen: Görcsi Gábor

Salgótarjáni TSE - Hatvan SK 6,5 - 3,5
Nyert: Görcsi Gábor, Kovács Dániel, Szabó Ervin, Lenkó Csaba (kont.), Klenóczky Sándor, Kovács Rebeka
Döntetlen: Vágvölgyi Ádám

Részletes eredmények és táblázatok

XIX. Tarján Kupa

  Február 23-án a Táncsics Szakközépiskolában rendeztük a 19. Tarján Kupát. Bár a szokásos pásztói különítmény most nem érkezett meg, csupán hárman jöttek  a gyerekcsoportba, a Tarján környékiek most aktívabbak voltak, s végül 16 fős nyílt és 12 fős gyerekcsoporttal indult a verseny. A nyílt csoportban négy lelkes apuka is harcba szállt, így nagy vetélkedés indult a családi különdíjért. Igazi favorit egyik csoportban sem volt, így izgalmas verseny alakult ki.

 A gyerekcsoportban a pásztói Oravecz Kinga, a mezőny egyetlen lány tagjaként az első öt forduló után százszázalékosan állt. A végére azonban elfogyott az erő és többen is utolérték. Nagy körbeverések után a verseny végére öten lettek öt pontosak, közöttük csak a Bucholcz-érték döntötte el a sorrendet. Ez Oravecz Kristófnak lett a legmagasabb, így ő nyerte meg a gyermekcsoportot. Remekül helytállt a 9 éves Bakos Milán, aki 4 ponttal az éllovasok mögött végzett. A gyakorlási és tanulási lehetőséget kihasználta az országos diákolimpiára készülő alsós fiúcsapatunk többi tagja is, s láthattunk tőlük biztató partikat is.

  A nyílt csoportban a már említett szülőkön kívül is volt új résztvevőnk Dr. Oláh Zsigmond személyében. A lánycsapatunk tagjai először indultak a nyílt csoportban, elsősorban tanulási szándékkal. Ehhez képest elég sok borsot törtek a felnőttek orra alá, olyannyira, hogy Fenyő Blanka az utolsó fordulóban az első táblára került a végső győztes Kovács Dániel ellen, aki viszont újra egyre jobb formában játszik. Csupán Patai Tamás ellen botlott, a többi partiját hozta. A végére már csak Berta István tartotta vele a lépést, s itt is a Bucholcz döntötte el az első hely sorsát. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a remekül bemutatkozó Dr. Oláh Zsigmond állhatott, aki ezzel a legjobb szenior versenyző is lett. A legjobb ifjúságiként a 11 éves Fenyő Blanka végzett, a mutatott játéka alapján teljesen megérdemelten. A családi díj a Bakos családé lett, miután Milán mellett az apuka, Bakos Krisztián is sikeresen gyűjtötte a pontokat.

Eredmények:

Gyerekcsoport:
Lányok: 1. Oravecz Kinga
9 éven aluli fiúk: 1. Bakos Milán, 2. Kis Attila
10 éven aluli fiúk: 1. Balogh Bertold, 2. Rusznyák Máté, 3. Laczkó Ákos
12 éven aluli fiúk: 1. Oravecz Kristóf, 2. Szabó Marcell, 3. Szviták Márió
15 éven aluli fiúk: 1. Rigó László, 2. Holtner Daren, 3. Vágvölgyi Ádám

Nyílt csoport:
1. Kovács Dániel, 2. Berta István, 3. Dr. Oláh Zsigmond, 4. Klenóczky Sándor, 5. Patai Péter, 6. Patai Tamás, 7. Fenyő Blanka, 8. Kis Viktor,...
Ezen belül 18 éven aluli: 1. Fenyő Blanka, 2. Kovács Veronika, Versegi Tamás, 3. Bartus Natália, Kovács Rebeka
Legjobb nem díjas szenior: Kormos József.
Családi különdíj: Bakos Milán, Bakos Krisztián

Részletes táblázatok:

Gyerekcsoport

Nyílt csoport

Öt megyei bajnoki cím Karancslapujtőn

Aranyérmes: Bakos Milán, Balogh Bertold, Kovács Rebeka Zsófia, Kovács Veronika, Versegi Tamás

Ezüstérmes: Szviták Márió, Fenyő Blanka Panna, Kovács Alina Liza, Bronzérmes: Szabó Marcell, Kasléder Dávid 

Február 13-án Karancslapujtőn rendezték meg a Gordos Rezső emlékversenyt, amely már hosszú évek óta a megyei egyéni diákolimpia is.
Sakk-klubunkat 20 gyermek képviselte a több, mint száz résztvevővel megrendezett versenyen és a klubtagjaink fele éremmel a nyakában távozhatott.

A legkisebbeknél a fiú I. korcsoportban a korábbi versenyeredmények alapján a tavalyi bajnok Bakos Milán favoritként indult, s ehhez méltón százszázalékos teljesítménnyel nyerte a csoportját. Nagy Balázs Kristóf a 6. helyre futott be. Barna Bence 8., Szőllős Gergely 10., Kiss Attila Viktor 13., Tatár Levente 15. lett. Sajnos Barna Balázs a verseny elején megbetegedett és vissza kellett lépnie.

A fiú II. korcsoportban értük el a legnagyobb sikerünket, hiszen letaroltuk a dobogót. Balogh Bertold pontvesztés nélkül nyerte a kategóriát, egyedül ő győzte le a 2. helyre érkező Szviták Máriót, s csak ellenük vesztett a bronzérmes Szabó Marcell. Egy fél Bucholcz-pont hiányzott az okleveles 6. helyhez Rusznyák Máténak (7). Laczkó Ákos 16. lett a 30 fős mezőnyben.

Az alsós fiúk kibérelték a dobogót: Balogh Bertold, Szviták Márió, Szabó Marcell

A lány II. korcsoportban majdnem ilyen sikeresek voltunk, de csak két indulónk volt. Ez is elegendő volt ahhoz, hogy Kovács Rebeka Zsófia és Fenyő Blanka Panna egymás között döntse el a bajnoki címet. Egymással vívott csatájuk döntetlen lett, mindenki mást legyőztek, így végül a Bucholcz érték döntött, itt is mindössze fél pont különbséggel Rebeka javára.

A lány III. korcsoportban egyedül Kovács Alina Liza kéviselt bennünket, s remekül tette ezt, hiszen mindössze egy partit veszítve lett ezüstérmes.

Az értékszámos lány III. korcsoportban Kovács Veronikára nagy csaták vártak a két pásztói ellenfél ellen. Ő azonban nem ijedt meg a feladattól, s végül hibátlanul, négyből négyet nyerve lett megyei bajnok.

Az értékszámos fiú III-ban nehéz lett volna előre jósolni, Vágvölgyi Ádámnak akár az első helyre is lehetett esélye. Ez a verseny azonban nem igazán sikerült jól, 50 százalékos teljesítménnyel 4. lett.

A fiú IV. kategóriában Kasléder Dávid, egy hibásan beírt eredmény javítása után bronzérmes lett, Gyurcsák András 6. lett.

A fiú VI. korcsoportban Versegi Tamás a korábban , az országos 7. helyezett csapat tagjaként szintén bennünket erősítő Baranyi Levente ellen vívott nagy csatát. Egymás ellen mindkét partijuk döntetlen lett, s mivel a többieket verték, így  rájátszásra került sor, amelyben Versegi Tamás szerezte meg a bajnoki címet.

Az iskolák versenyét a legtöbb versenyzőt indító házigazda Karancslapujtő nyerte, a Gagarin a 2., Nógrádmegyer a 3. lett.