Minden eddiginél több résztvevő a 26. Tarján Kupán
- Részletek
- Utolsó frissítés: 2023. október 23. hétfő, 20:25
- Közzétéve: 2023. október 23. hétfő, 20:09
- Találatok: 167
Október 21-én a Balassi Bálint Megyei Könyvtár klub-termében rendeztük meg 26. alkalommal a Tarján Kupa rapid versenyünket. A korábbi eseményeken is már többször igen szép számú volt a mezőny, de a negyven főt most sikerült először meghaladni. Köszönhető ez főként annak, hogy a könyvtárban is egyre többen fedeznek fel bennünket, de ezúttal még Heves megyéből is érkeztek résztvevők. A felnőtt csoportban 18, a gyerekeknél 23 nevezővel indult a 2x15 perc játékidejű verseny.
A gyerekcsoportban hat egri gyermek is indult, és a részvételük döntőnek bizonyult, mert a csoportgyőztes is közülük került ki Kovács Kolos Regő személyében. A 11 éves fiú a tőle két-három évvel idősebbekkel is elbánt, mindössze egy fél pontot veszítve nyerte a gyerekcsoportot és vitte haza a győztesnek járó serleget a nógrádiak orra elől. A korábbi győztes Darvas József is csak a friss bajnok ellen vesztett, mögöttük viszont már sűrűsödött a mezőny. Több 10 év alatti induló is volt, többségüknek inkább még csak egymás ellen volt sikerük, előttük még hosszú út áll, hogy átvegyék a legjobbak helyét. Kiemelkedett viszont közülük a karancslapujtői, 9 éves Bogár Bence, aki 4,5 pontjával úgy lett ötödik, hogy sorra előzte a tőle nagyobbakat. Ki kell emelnünk még, hogy hét lány is volt a 23 fős mezőnyben, ami örvendetes változás volt az utóbbi versenyeinkhez képest.
A nyílt csoportban Mede István FIDE mester indult nagy esélyesként. Négy forduló után még vezette is a mezőnyt, ekkor azonban becsúszott neki egy vereség Burghardt József ellen és ez döntőnek bizonyult, mert egyesületünk fiatal versenyzője, a végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Kovács Dániel előzött, majd veretlen maradva meg is őrizte már a vezető pozíciót. Ezzel hosszú szünet után lett újra csapatunk játékosáé az első helyezés. Kellemes meglepetés volt a most először induló 18 éves Rozgonyi Roland Dávid és a korábbi országos bajnokunk, a most 15 éves Kovács Rebeka Zsófia eredményes szereplése. A családi különdíjat a két apuka döntötte el, mert a gyerekek fej-fej mellett végeztek, így végül a Kis Viktor, Kis Attila Viktor páros örülhetett.
Részletes eredmények:
Nyílt csoport: 1. Kovács Dániel 6 pont, 2. Mede István 5,5 pont, 3. Burghardt József 5 pont, 4. Bognár Barna 4,5 pont, 5. Berta István, 6. Tódor Attila, 7. Kormos József, 8. Rozgonyi Roland Dávid 4-4 pont, ... Teljes táblázat
Ifjúsági különdíj: 1. Rozgonyi Roland Dávid, 2. Kovács Rebeka Zsófia
Családi különdíj: Kis Attila Viktor, Kis Viktor
Gyerekcsoport:
8 évesek: 1. Kenyeres Csenge, 2. Smida Ádám
9 évesek: 1. Bogár Bence, 2. Répás Balázs, 3-4. Deladi Zsolt, Deladi Kristóf
10 évesek: 1. Ferencz Ádám, 2. Kállay Csongor, 3. Molnár Ninett, 4. Lázár Dóra
12 év alatti fiúk: 1. Kovács Kolos Regő, 2. Prokaj Dominik, 3. Tóth Sebestyén, 4. Tóth Szilárd
15 év alatti lányok: 1. Kecskés Anna, 2. Nagy Anna Fruzsina, 3. Lázár Ada, 4. Torák Kinga
15 év alatti fiúk: 1. Darvas József, 2. Prepelita Kevin, 3. Kis Attila Viktor, 4. Rozgonyi Ábel, Dombovári Levente Sándor
Teljes táblázat